Színvonal

Fekete Pákó, Cseh Tamás. Ég és föld, tűz és víz, Kököjszi és Bobojsza. A közös ezekben csupán az, hogy egy azon dimenzióban léteznek. Más nem. Hacsak az nem, hogy Fekete Pákón kívül mindegyik termel ilyen, vagy olyan társadalmi hasznot.

Említett, egykori famászó szinte minden nap látható a fősodratú, az emberek által leginkább nézett médiumokban, tán' nem is véletlenül, hiszen hasonlót csak ritka esetben láthat kerítésen kívül a Tisztelt Publikum. Azonban Cseh Tamásról felettébb ritkán hallani. Akadnak olyanok, akik azt sem tudják ki ő, ez pedig nyilván Cseh szerepeltetésének mellőzéséből fakad.

Miért van ez? Cseh Tamás munkássága színvonalas, a színvonal pedig manapság nem trendi. Sokak számára még káros is.

A médiában tehetségtelen idióták ugri-bugriznak, olyanok akik egyébként szalmát sem tettek még keresztbe soha életükben - ha mégis, valami mondvacsinált sanyarúságról van szó -, ám így is tízszeresét keresik annak az összegnek, amit a valóban tehetséges művészeknek alaphangon adni kellene.

Miért van ez? Mert az embereket hülyén kell tartani. Ne dőljön be senki annak a légből kapott hazugságnak, miszerint a közönségnek pákókra van igénye. A közönségnek arra van igénye, amire nevelik, amilyen igényt teremtenek nekik s mivel nem értékre nevelik őket, nagy dózisban kapják ezeket a nullszériás senkiket, így természetesen ezt fogják követelni, szemben az általuk még csak nem is ismert értékes, színvonalas és nevelőhatású másikkal.

Miért van ez? Válaszul legyen elég a régi bölcselet, miszerint az a jó rabszolga (jó fogyasztó), amelyik nem kérdez. A kérdések gondolkodásra ösztökélik az embert. Ebből pedig természetesen következik, hogy éppen ennek fenntartása érdekében színvonalat nem lehet a fogyasztó népség elé tárni, hiszen az igényeket generál, ami automatikusan gondolkodáshoz vezet, az pedig kinek válik hasznára? Gátszabásként a gondolatok ellen, liberálisék egyik legjobb és legkifinomultabb fegyverüket használják, a relativizálást. Teszik ezt természetesen a legnagyobb tömegpusztító fegyveren keresztül, a televízión át.

"Kinek mi..." hallik' a lexikális csúsztatás, ami persze szintén úgy hülyeség, ahogy van. Színvonal létezik, meghatározható és objektíven behatárolható. Ehhez természetesen szükség van - a klasszikus - alapműveltségre, amiből bőven van hiány. A színvonal kérdésköre számos dologra és műfajra terjed ki, vonatkozik, éppen ezért maradjunk korábbi példánknál: Cseh Tamásnál és Pákónál. Normál esetben a különbséget nem lenne szükséges magyarázni - legfeljebb csak zongorázni -, de tekintve, hogy az eset régen nem az, így kénytelen a tisztelt kultúrnép némiképpen megmagyarázni fogyatékos vitapartnerének. Mert lássuk be, ha valakinek e két példa között kell magyarázni a színvonalbeli különbségeket, annál komoly bajok vannak.

De legyünk csikósai a birkáknak és tegyünk kísérletet a megértetésre. De csak egyszer, nagyobb mennyiségben halálhoz vezet az ilyesmi!

Cseh Tamás zeneszerző, énekes, előadóművész. Ismerői elsősorban zenei munkásságáról ismerik, mások színészi tevékenységéről. Szöveget ír, zenét komponál, olyat, aminek mondani valója van, tartalma és szellemi értéket képvisel. Van énekhangja, színi tehetsége, tud zenélni, stb. Ezzel hiábavaló is vitatkozni, színvonal az, amit hoz és az színvonal. Gusztusbeli kérdésekben természetesen lehet vitát nyitni (ezek természetesen már ízlésviták, ami kettő, vagy több kultúrember (!) között zajlik a színvonal szinten belül.), de az alapkérdésre, miszerint Cseh Tamás tehetséges-e, avagy sem, a válasz egyértelműen: igen. Művelt, zeneszerető emberben más fel sem merül.

Mit tud ehhez képest Fekete Pákó? Helyesebb talán, ha a kérdést úgy tesszük fel, mit nem tud Fekete Pákó? Zenélni, énekelni, szöveget írni, zenét szerezni, magyarul beszélni - egyáltalán beszélni - biztosan nem tud. Vagyis minden olyan képesség hiányában van, amiket egy zenésznek tudnia kellene. Pákó pedig miről ismeretes? Műanyag, ostoba, primitív, egyszerű zenei alapokra, ostoba, primitív, egyszerű szövegeket énekel... magyarul. Mi tehát az egyenlet eredménye? Az egyik értéket képvisel és közvetít a másikkal szemben, ami viszont nem képvisel és nem is közvetít értéket. Következés képen a színvonal igenis meghatározható és egyáltalán nem hozható egyenlőségre két olyan dolog, amik nem egyenlőek és soha nem is voltak egyenlőek egymással. A színvonal társadalmi szükségességét pedig nem kell magyarázni. De ha valakinek mégis meg kellene magyarázni, ha valaki mégis szükségeltetné ennek magyarázatát, akkor azt az emberiség érdekében rögvest verjük agyon egy szívlapáttal.

Az eddig tárgyaltaktól függetlenül lehet hallgatni Fekete Pákót és a hozzá hasonló produkciókat. Nem tilos, ne is legyen az. Azonban tessék különbséget tenni színvonalas és színvonaltalan között, nagyjából lőjük be a határmezsgyét, kb. Lakodalom Lajos magasságában (alacsonyságában) és annál alább ne adjunk. Nem kell napestig Nietzsche-t és Schopenhauer-t olvasni, jó is néha előkapni valami bulvárt, de abból sem mindegy, hogy melyiket, milyet és milyen mértékben. Arra pedig kísérletet se tegyen senki, hogy egy akármilyen bulvárlapot és Schopenhauer-t egy napon fogja említeni. Ugyan megteheti, de ha valaki erre vetemedik, az számoljon azzal, hogy mint mindennek az életben, ezen tettnek is vannak/lesznek következményei. Mégpedig az, hogy a Fekete Pákókhoz hasonló karakterek védelmezője nem lesz egyéb a kultúrtársadalom tagjainak szemében, mint egy ostoba, primitív, egyszerű fogyasztó, aki hagyta magát elgázoltatni a globalizációval. A társadalmi igénytelenség - midőn az az egyénből fakad -, pedig éppen ezért süllyedt le idáig. Mivel az ostoba, primitív, egyszerű konzumidióták többséget kezdtek el képezni, a média (aminek a kultúra közvetítés lenne a feladata), mélységes-mélységekbe taszította a színvonal iránti igényeket, és az azokkal szembeni elvárásokat, s ez az oka annak, hogy mindenki tudja ki az a Fekete Pákó és csak kevesen, hogy ki Cseh Tamás.

S most egy megjegyzés: Ezen irományomat nem azért osztottam meg a Nagyérdeművel, hogy reklámot csináljak. Nem! Aki eleddig nem tudta, hogy Fekete Pákó a világon van, s mit is csinál, az fogadja meg, hogy eztán sem fog róla tudomást venni. Nem veszi meg a lemezeit, nem hallgatja az ostobaságait, és amennyiben meglátja őt a televízióban, rögvest elkapcsol róla. Legyen elég a tudat, hogy ha valami kretén, mosott agyú konzumidióta társaságban felmerül neve, amit valami kis korcs szabadelvű kísérel meg fölhasználni a szabad művészetek a színvonal relativizálásának védelmében és igazolása érdekében, tudjuk, hogy kiről is van szó, s tudjuk, hogy mennyire tök mindegy ez az illető, ez az egész belterjes, ostoba, primitív és végtelenül egyszerű jó pofizás.

Kérek ezért mindenkit, kik olvasták e sorokat, tegyék be kedvenc Cseh Tamás lemezüket, vegyék kezükbe szívükhöz legközelebbi szépirodalmi kötetüket és elegánsan kuncogjanak azon, mennyivel is többet érnek azoknál, kik kedvenc Fekete Pákó lemezüket teszik be éppen a lemezjátszóba, kezükbe veszik szívükhöz legközelebbi sztármagazinjukat és artikulálatlanul röhögnek azon, hogy Kelemen Anna éppen kit cidált le, mikor, hogyan és hányszor.