Lemond Gyurcsány, oda az igazság

Látjuk: A neoliberális baloldal mindent megtesz annak érdekében, hogy elkerülje az előrehozott választásokat. Gyurcsány „lemondásának”, pontosabban háttérbe vonulásának oka egészen nyilvánvaló, a józan eszű laikus számára tökéletesen átlátszó manőver (leszámítva az MSZP maradék szavazóbázisát, de az már a kutyát sem érdekli. Azok úgysem látnak át soha semmin, s valószínűleg már nem is fognak...).

A március 21-i kongresszuson (minő véletlen, dátumbeli egybeesés) bejelentett szándék nem volt egyéb, mint a parasztvakítás iskolapéldája. Többen hallani vélték, amint a helyszínen, illetve a tévék előtt vérszoci nagymuterek és vakhitű libsi unokáik hőst kiáltanak, majd hisztérikus zokogásban törnek ki a gyönyörűségtől.

A Vezér azonban nem mondott le.

Hogy is mondott volna! Hülye lenne lemondani, épp csak egy marék homokot vette keze ügyébe, s szórta azt a vakok szemébe. Rutinosabb polgártársaink már állandósították a védőszemüveg viselését, így őket nem érte csodaként a hír. Ezen körökben (hála a védőszemüvegnek) elindult a találgatás, hogy ugyan miért vetemedett Flteó e számára kétségtelenül nehéz döntésre? A sok ötlet közül két verzió tűnik életszerűnek, s e kettőt nem is biztos, hogy külön kell választani. Az egyik, hogy a cezaromán kormányzatnak jól felfogott, érdeke háttérbe lökni ezt a kretént, mivel minden második ember új kormányt akar, de minimum új miniszterelnököt. Még a szocik is. A másik verzió, hogy selyemzsinór érkezett nyugatról. Az alternatív harmadik lehetőség, e két elmélet fúziója. Talán ez a leglogikusabb.

Az viszont sem a neoliberális oligarcháknak, sem pedig a hazai baloldalnak nem érdeke, hogy kormányra lépjen egy nemzeti kormány, pláne nem, hogy beüljön mellé egy effektív nacionalista „utcapárt”. Éppen ezért jött a szombati döntés, Gyurcsány Ferenc leköszönő miniszterelnök megkérte a kongresszust, hogy jelezzék Gyurcsány Ferenc pártelnöknek, jelöljenek új miniszterelnököt.

A lépés (mily’ meglepő) most sem volt tiszta. Közjogi értelemben ugyanis Fletó nem mondott le, mivel az alkotmányjogi értelemben teljesen mást jelentett volna. Így marad a kormány... Ha hagyjuk.

Előrehozott választás ugyanis nem lesz. Miért fura ez? Azért, mert Dél-Amerikán, néhány keleti országon és Afrikán kívül nem tudok olyan országot mondani, ahol ilyen előfordulhat és ez nem hiányos történelmi ismereteimből fakad. Adott egy kormány, ami hét éve csak rombol és pusztít, a nép elégedetlen vele, lemondani mégsem képes. Ki van ez találva. Ugyan miért van 20 éve ideiglenes alkotmánya (a kommunisták által írott alkotmány némileg javított kiadása) Magyarországnak, olyan, amely nem teszi lehetővé senki számára, hogy szavazással kérdezhesse meg: mit akar az Istenadta nép. Van olyan ország, ahol a köztársasági elnök bármikor kiírhat népszavazást a parlamenti bizalmat illetően és senki nem kerreg amiatt, hogy az csak pénzkidobás. Miből tudható, hogy mi nem ott élünk? Abból, hogy ott nincs az a kommunista beidegződés, miszerint a népszavazás pénzfecsérlés. Normális demokráciákban félévente van egy népszavazás. Magyarországon továbbra is kísért a kommunizmus és a kommunista mentalitás.

Az MSzP és az SzDSz retteg az előrehozott választásoktól, a nép megkérdezésétől, ugyanis ha ez bekövetkezne, bizonyosan földbe döngölné őket a népharag (a rab madarak tán’ be sem jutnánk a parlamentbe. Szép gondolat nem?). Ellenben a Fidesz kétharmados többségét szeretnék megakadályozni, és ennek érdekében használják ki a népnél jól ismert három hónapos memória távlatot. Fél év múlva egy új kommunikációval, mint megigazult, áldozatkész mártírok fognak tetszelegni, amit a lakosság egy része - tőle megszokott módon - természetesen meg fog enni. Magyarul időhúzásra játszanak. Akár visszamegy a koalícióba, akár külső támogatóként segíti a szocialistákat az SzDSz, minden bizonnyal olyan kommunikációt követ majd, amelynek lényege: „mi vagyunk a haza megmentői” és ezzel paralel igyekeznek majd feledtetni a társadalommal, hogy voltaképpen ők idézték elő a csődöt.

Ezt megelőzendő kell tüstént lépni.

Tegnap a Fidesz kezdeményezte a parlament önfeloszlatását, de az szavazati stádiumba sem jutott. Nem tudom, mire számítottak… Utcára kell hívni a népet és támogatottságát nézve erre hatékonyan csak a Fidesz képes. Hiába írja az általam szeretve tisztelt, és példaképként számon tartott Bayer Zsolt, hogy ez nem a Fidesz feladata, a jelenlegi helyzetben a nép önmagától nem fog utcára menni. Csak ha hívják és biztos vagyok abban, hogy a Fidesz ezt egzisztenciális okokból nem akarja megtenni. Vona Gábor írhat akármilyen nyílt levelet Orbán Viktornak, ha az nem akarja azt tenni, amit egy ellenzéknek ilyenkor tennie kellene. A Jobbik elnöke jól méri fel saját és pártja képességeit, ha megfeszülne, se tudna annyi embert még csak megközelítőleg sem megszólítani, mint a Fidesz. A nép magától nem fog felállni a fotelből (és az igazi tragédia ez). Idő viszont nincs arra, hogy ezen keseregjünk, lépni kell, mégpedig tegnapi hatállyal.

Nem hiszem, hogy megoldás az a közhelyes elképzelés lenne, mikor egymillió ember magasztos vigyázz állásban, egy emberként üldözi el a kormányt csendes, de hurrikán erejű varázsige-szerű fuvallatával, ami valahogy így hangzana: „Gyurcsány! Takarodj!”. Gyurcsány nem fog takarodni. Kiles az ablakon, táncol egyet előtte, majd jót röhög mindenkin. Mi pedig megunjuk és hazamegyünk. Nem kell felégetni a parlamentet. De felejtsük már el, hogy mindent békésen akarunk rendezni! Egy valamit is érő demokráciában olyan nem létezik, hogy a népakarat ellenében kormányozzon egy volt kommunista főtitkár és a bandája. Nem azért halt meg minden családból legalább ezer ember a történelem folyamán, hogy most a töketlen unokák a csodát várják. Ők is képesek voltak rá, mi is képesek vagyunk. Óriási tömegben kellene az utcára vonulni és tiltakozni a most kibontakozó oligarchikus mutyizás ellen. Viszont ez úgy sem megy, hogy itt-ott néhány ezer ember üvöltözik, mert azt is leszarják. Azt még inkább, mint a dicső és méltóságteljes egymilliót. Bárhogy is legyen, ha valami nem történik sürgősen, ha a nép nem fogja tudni elérni kívánságát, akkor más eszköz hiányában fog kitörni a sarokból, onnan, ahova beszorították. Ha ugyanis a kormány véghezviszi az átalakítását, akkor Sünországban ténylegesen bekövetkezik, amit 2006 óta pedzegetnek: névleges lesz a demokrácia. Miért? Mert a népakarat ellenében fognak történni az események. Ha pedig egy rendszer a nép többségi akarata ellenében működik, akkor azt diktatúrának hívják.

Adott tehát egy helyzet, egy lehetőség, amit összefogással (micsoda közhely) még az utolsó utáni pillanatban demokratikusan elintézhetünk. Ehhez azonban szükség van a legnagyobb ellenzéki pártra. Ha az nem fog tenni semmit és cserben hagyja a népet, elúsztatva a lehetőséget, akkor elgondolkodhatunk azon, hogy miért teszi azt, amit (nem) tesz. Ha így lesz, akkor az elkövetkezendő másfél évben borítékolhatóan Magyarországra fognak költözni azok a televíziós képek, amiben lézerirányzékkal jelölik meg a rendőröket, hová is kell dobnia a lázadó népnek a molotov-koktélokat. Ez nem feltevés, vagy utópia, netán riogatás, hanem egyszerű szociálpszichológiai tény, és mint ilyen, vehető ígéretnek is. Tessék dönteni, melyik verziót választjuk, mert akár lemond Gyurcsány, akár nem, a nagybetűs Igazság oda fog veszni.

Bokros Lajos hazudott a diplomájáról! (+bizonyíték)

1995. augusztusában-szeptemberében tárgyaltam Bognár Józseffel, a Lónyay utcai Református Gimnázium akkori igazgatójával, hogy a szeptemberi, szigetvári Szulejmán–szobor elleni tüntetésemhez adjon cserkészeket, akiknek betanítanám a Zrínyiász utolsó énekét. Beszéd közben szóba hozta Bokros Lajos akkori pénzügyminisztert, akiről két hónappal azelőtt jelent meg (jún. 2-án) a Reform c. hetilapban egy cikk, és benne a Panamai Egyetem spanyol nyelvű válaszlevelének fénymásolata, melyben közlik, hogy Bokros Lajos a levéltáruk adatai szerint nem járt arra az egyetemre, és ott nem szerzett semmiféle címet. Bokros ugyanis az önéletrajzában (a Parlamenti Almanachban) azt állította, hogy ott doktorált.

Idézem Bognár igazgató urat: „Jól ismerem Bokros Lajos apját, őt is ugyanúgy hívják, és ő is közgazdász, de református presbiter is. (Ez világi tisztség a református egyháznál.) Jó barátom. Csinált egy alapítványt is szegény erdélyi diákok számára. Édesanyja más beállítottságú, erősen neoliberális nézetű.

A fiuk az 1972-es érettségi után egy évig katona volt, majd a SZU-ba, Rosztovba ment a hároméves Pénzügyi Főiskolára, ahol Horn Gyula is végzett régebben. Minden évben mesélte nekem: Jól sikerült a fiam vizsgája, elvégezte az I. évet, majd a II. évet... a III. évet. Végül: Lediplomázott! 1973-tól tanult kint, és − vagy 1976-ban vagy 1977-ben végzett, nem emlékszem pontosan, hogy járt-e előtte egy évig orosz nyelvtanfolyamra − magyarázta nekem. − De három évig járt a főiskolára, amely nem egyetem, az biztos! Most meg azt írja a Parlamenti Almanachban, hogy 1973-tól 1978-ig, vagyis öt évig a budapesti Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemre járt! Meg, hogy az 1978/79-es tanévben posztgraduális képzésben vett részt a Panamai Egyetemen, és ott írta meg a doktori disszertációját is. Hát én erről sose hallottam az apjától! − mondta Bognár igazgató úr. − És, ha még, mondjuk különbözetit is tett le Budapesten, és 1978-ig befejezte a magyar egyetemet a népgazdaság tervezési szakon, mint ő írja, akkor azt becsületesen le kell írni, Rosztovval együtt. De állítólag nem találták Budapesten a disszertációját, és egy erre irányuló kérdésre azt felelte − majd le is írta, − hogy azt Panamában írta meg, és ott is doktorált. Ezért írtak az ottani egyetemre, és itt a válasz: „ni ha obtenido titulo alguno”, azaz : „semmiféle címet nem szerzett.”

A bizonyíték.

(Nagyításért klikk a képre)

A szöveg magyarul: "Ami az 1995. április 6-i kérésüket illeti, az az információnk, hogy levéltárunkban nem állapítható meg, hogy BOKROS LAJOS ÚR diákként járt erre a Panamai Egyetemre. Nem szerzett semmiféle címet."

A Parlamentben Torgyán József feltette neki a panamai kérdést, és szemtelenül ezt válaszolta: „Tehetek én róla, hogy olyan rendetlen a Panamai Egyetem, hogy nem találják?” (K.E.: Senki nem kérdezte tőle azonnal: Lajos, mutasd be a spanyol nyelvű disszertációdat!?) Bokros egy hosszú spanyol mondattal zárta parlamenti válaszát, mutatva nyelvtudását. Nagy taps fogadta az MSZP és az SZDSZ részéről. Nem értem, miért hazudik... Egy presbiter fia” − sóhajtotta Bognár úr.

Én ezek után hamarosan feljelentettem Bokros Lajost a legfőbb ügyésznél Bognár úr információjára hivatkozva, hogy miniszter létére hazudik önéletrajzában, becsapja a Parlamentet és a magyar népet. Ugyanis Györgyi Kálmán legfőbb ügyészként azt mondta egy MDF-es vitán, hogy minden országgyűlési képviselő és kormánytag „bűnét” neki kell jelenteni, rá tartozik a vádemelés. Jó egy hónap múlva jött a válasz: feljelentésemet áttették a budapesti főügyészséghez. Hat hét múlva értesítettek, hogy − mivel a Parlament és a PM az V. kerületben van, és mivel Bokros Lajos mindkét intézmény tagja − így áttették az ügyet az V. kerületi ügyészségre. Onnan már válasz se jött, elaltatták a rosztovi ügyet.

Gondolható, hogy ha nem lett volna igazam, Bokros azonnal ellenvádat emelt volna, és rágalmazásért hatalmas összeget kért volna tőlem, amelyet évekig, talán máig fizethettem volna, nyugdíjam 33%-os levonásával. Ez az ember − Bokros Lajos − hazug ember. Nyilván a későbbi nyugati, USA-orientációja miatt tagadta le a SZU-ban megtanult kapitalizmus-ellenes ismereteit, és a valószínűleg Rosztovban megírt orosz nyelvű, kommunista vizsgatanulmányát. Egy-két adat a karrierjéből: A 80-as években már fél évig Washingtonban tanult az IMF tanfolyamán, mint a PM munkatársa, és a mai napig kulcsember az IMF-nél. Tanácsokat ad Horvátországnak, Ukrajnának valutaalap ügyekben. A Világbanknál is tisztséget visel. 1989. márciusában, a rendszerváltás hajnalán már az MNB ügyvezető igazgatója lett. Majd később a Budapest Bank élére került, mely tisztségéről lemondott a 12 milliárdos állami tőkejuttatási botrány kipattanásakor. 1995-ben Horn Gyula, az „öreg rosztovi diák” kinevezte pénzügyminiszternek. De a Nemzetközi Bankárképző Központban is óraadó tanár volt, oktatta a leendő globalista bankár-csemetéket. (Vajon arra, hogy milyen hiteleket és csomagokat kell rázúdítani a munkásosztályra?) A Közép-Európai Egyetemen is tanár.

Almássy Kornél a minap az Echo TV-ben azt mondta Obersovszky Péternek, hogy Bokros mögött a Közép-Európai Egyetem (CEU) és Soros György áll. Nagy pénzzel támogatták be őt az MDF-be. Sorosnak Oil Company-je van New York-ban! Ezt az 1988-as New York-Manhattan-i telefonkönyvből írtam ki annak idején. Telik neki az olajból... És a Central European University Nádor utcai épületének előcsarnokában Casanova szobra áll. Saját magam láttam! Casanova a „Soros-Egyetem” szellemi ideálja, példaképe. Bokrosról Goldoni színdarabja jut eszembe: Két úr szolgája.

Szegény-szegény magyar nép, szegény MDF!

Szükséged van arra, hogy egy ilyen hazug ember képviseljen Brüsszelben??

Kéri Edit
(forrás)

Most vagy soha

Álláspont:

Gyurcsány mostani lépését sem kell másképp kezelni, mint az eddigieket. Egyszerű hatalomátmentésről van szó, mindenki számára világos, hogy háttérbe vonulva kívánja tovább felügyelni az ország irányítását. Akinek ez nem nyilvánvaló... nos az tudjuk milyen. A Nép Vezérének e lépése kiválthat bizonyos politikai pikantériákat, újfent koalíció alakulhat a szocik és a libsik között, kiegészülve a Herényire zsugorodott módszerváltó MDF-el. Ezzel ki lehet húzni 2010-ig és a szétesett tábort újfent össze lehet rántani. Ügyes, mondaná a vicc hőse, de végtelenül átlátszó.

Bokros:

Az ember szerepe a bajusz mögött nem egyéb, mint statiszta, afféle elrettentő példa, hogy "ha nem mi és a Reformszövetség, akkor jön a csomagos rém".

Lépéskényszer:

Gyurcsány ezen lépése kétségtelenül taktikus. Lépéskényszerbe állította a Fideszt, aki vagy most lép és megteszi azt, amit eddig meg kellett volna, vagy hagyja elúszni a lehetőséget és ezzel újfent magára haragítja szavazóbázisa egy részét (mint 2006-ban), feladva a kormánynak a labdát, aki értelemszerűen - és joggal - fogja vádolni azzal, hogy csupán a szája jár, de kormányozni nem akar. A másik verzió, hogy radikális lépésekkel kirúgja a hatalmi pozícióból ezt a bandát és új választásokat kényszerít ki. Önfeloszlatási kísérletekkel hiába is próbálkozik, ennél gyengébb lépés csak az lehetett volna, ha nem tesz egyáltalán semmit. Ha a Fidesz valóban kész a kormányzásra, akkor most kell lépnie.

Dilemma:

Nyilván nem akar senki átvenni egy romhalmazt. De esetünkben nem egy elbaszott építményről van szó, amit egy tehetségtelen és rossz építész művelt, hanem egy országról, egy népről, egy nemzetről. Rossz nyelvek szerint a Fidesz az államcsőd bekövetkeztét várja, hogy ne az ő kormányzatuk alatt roskadjon össze a talapzat. Ez logikus is, hiszen a hír bejelentésének másodpercében ujjal mutogatnának az ellenoldalról és szemrebbenés nélkül megmagyaráznák, hogy a Fidesz okozta az államcsődöt. A helyzet azonban nem tűr halasztást. Vagy lép az ellenzék, vagy szégyenben fogja végignézni, ahogy totálisan tönkreteszik az országot.

Utcára:

Nem langyos próbálkozások, önfeloszlatási indítványok benyújtása a megoldás, hanem drasztikus és kíméletlen lépések a kormányzat irányába. A Fidesznek belülről, az utcára vonult tömegeknek pedig kívülről kell nyomást gyakorolva követelnie a kormány azonnali eltakarodását. Bár kétségtelen, hogy Orbán Viktor az egyetlen olyan ellenzéki politikus ma Magyarországon, aki képes országszerte százezreket (ha nem egy milliót) szólítani az utcára. De nincs idő várni, nincs idő azon berregni, hogy "majd ha valaki az élre áll". Lépni kell, s már tegnap kellett volna. Ha a Fidesz nem hív - mert nem fog -, akkor nekünk kell menni. 56'-ban sem volt senki, aki utcára hívta volna a népet. Hogy élünk-e ezzel a lehetőséggel, ez rajtunk múlik. Magyarokon. Felejtsük el végre, hogy mindent békésen akarunk rendezni. Ez valami újkori elmebetegség. Aki rászolgált az kapja meg a pofonját. Harcos nép vagyunk. Tessék felébredni. Vonatkozik ez fiúkra, lányokra, idősekre és fiatalokra egyaránt. Ez az utolsó demokratikus lehetőség.

A szabadság újra felfedezése

Alapkérdés manapság, hogy mi lesz a jövőnkkel? Érdemi választ talán senki nem tud erre adni, viszont lehetséges következtetéseket, célirányokat levonhatunk és meghatározhatunk a jelenlegi viszonyokat vizsgálva.

Ha két kritikus, mindenkit érintő, eseményt kell említeni, akkor talán mindenkinek a gazdasági és az ökológiai válság jut először eszébe. A kettő közül is az égetőbb kérdés az ökológiai, amit az ember önnön ostobaságának köszönhetően háttérbe szorít a gazdasági válsággal szemben. Azon viszont csak kevesen gondolkodnak el, hogy míg a gazdasági válság időleges, utóbb is javítható, az ökológiai katasztrófát visszafordítani talán már most késő, de még mindig enyhíthető annyira, hogy ne pusztuljon ki az emberiség totálisan. Tudjuk, hogy az ember sosem látott messzebb az orránál és tudjuk, hogy kapzsisága nem ismeri semmilyen korlátot (Az Északi-sark olvad, milliók életét veszélyezteti, de egyesek már azt tervezik, hogy a "megtisztult" területeken olajat fognak kitermelni). Az alapkérdés sem merül fel egyikben sem, miszerint, ha kipusztul az emberiség, nem lesz aki termeljen, nem lesznek kiknek termelni és kárba megy az eddig kitermelt összes nyersanyag.

Ezen kérdés széleskörű megértetésének érdekében megannyi mozgalom alakult. Ezen mozgalmaknak a fenti, emberi ostobaságból fakadó két kihívással kell szembenézniük: a menedzserizmussal (techno-optimista hatékonyságnövelők, akik az eszközöket összekeverik a céllal, a radikalizmust pedig simulékony reformizmussá degradálják), illetve a szocializmussal, mely gondolat hívei a múlt elavult szlogenjeivel és koncepcióival, a szabadság ideáját alávetik a gazdasági szempontoknak.

Az ökológia pedig nem lehet marxista, tekintve, hogy Marx a társadalmi viszonyokat gazdasági viszonyokká degradálta, a kreatív munkát elidegenedés nélküli munkává, a társadalmat szövetkezett termelőkké. A kérdés sürgősségét figyelembe véve választania kell az embernek. Vagy az ökológia, a maga ösztönös cselekvésével, anarchista logikájú decentralizációjával, emberi léptékű technológiájával, civilizálódásával és nem hierarchikus intézményeivel, vagy a szocializmus, a maga tipikus centralizációpárti politikai logikájával, a csúcstechnológia iránti vonzalmával és bürokratikus intézményeivel kívánunk tovább haladni utunkon. Amennyiben az előbbit, akkor az ún. ökoanarchizmusnak így lesz a szabadság újra felfedezése az egyik központi célja.

Tény: A szűkösséget a "primitív" vadászó-gyűjtögető társadalmak nem ismerték, így nem is lehettek nagy igényeik, tehát bőségben éltek. Különböző természeti csapások és egyéb külső hatások természetesen érték az akkori embert, de a mai globális társadalomból ismert mechanikus és generált éheztetésről, profitérdekeket kiszolgáló szűkösségről szó sem volt. Szó sincs arról, hogy visszatérjünk az ősi társadalmak "aranykorához". Arról van szó, hogy tudatosítsuk magunkban: a szűkösség és a szükséglet fogalmai társadalmi konstrukciók, melyek korlátozzák szabadságunkat. A mai kapitalizmusban ugyanis nem dönthetjük el szabadon, hogy lemondunk-e bizonyos javak fogyasztásáról, hiszen ezzel saját magunkat közösítenénk ki a társadalomból. A megoldás: ne a szűkösség miatt korlátozzuk fogyasztásunkat, hanem fedezzük fel újra a szabadság értelmét, és önként változtassuk meg igényeinket.

Természetesen ezt nem érhetjük el a politika értelmének helyreállítása nélkül. A mai Magyarországon is oly' aktuális események szerint ugyanis a politika elvesztette hagyományos jelentését. A politikában mára minimális lett az erény, maximális a törtetés, így a legtöbben elfordulnak tőle. Nem beszélünk arról, mi a jó, az igaz és a szép, csak arról, milyen előnyökre (hasznokra) tehetünk szert, illetve, hogy milyen rossz is nekünk.

E gondolatok az ökopolitika egyik központi elveként terjedtek el a különböző politikai ideológiák között, így pl. a zöldek, vagy a radikálisok között. A politika értelmének helyreállítása a társadalomökológia programjának egyik legfontosabb eleme.

A természet feletti uralom az ember ember fölötti uralmából ered, éppen ezért a természethez fűződő viszonyunk harmonizálása a társadalmi viszonyok harmonizálását feltételezi. A "primitív" társadalmak nem ismerték a hierarchikus mentalitást, vagy csak minimális szinten (falu bölcse, nemzetségfő, stb.). A közösség és az egyén szervesen összetartozott, melynek eredménye a kölcsönös függőség és együttműködés állapota. Feladatunk azonban nem az, hogy visszatérjünk a primitív társadalmak múltjába, hanem az, hogy azok naturális filozófiáját, természethez fűződő viszonyukat, annak végtelen tiszteletét átemeljük modern társadalmunkba. Ebből fakadóan automatikus lenne, hogy az olyan környezetpusztító (és emberpusztító) elemeket, amik előidézték a globális fölmelegedést, azonnal kiiktatnánk, vagy átalakítanánk, alternativizálnánk.

Ős eleink társadalmában szinte elképzelhetetlen volt, hogy erdőket pusztítsanak ki, pusztán annyit vettek el a természettől, amennyire szükség volt. A magántulajdonnak, a represszív észnek, a városnak és az államnak megvolt a maga történelmi szerepe. Ez a bakunyini értelemben vett "szükséges rossz". De mára ezek elvesztették feladatukat, mivel az egyes parazita egyedek átformálták azt, s most már csak pusztulást okoznak. Ennek igazolása érdekében nézzünk körül a világban. Éppen ezért a "termelés kedvéért termelés", "pénzből pénzt" elvére épített társdalomnak meg kell dőlnie, s csak idő kérdése, hogy ez mikor fog bekövetkezni.

A modern, gazdasági hierarchiák felszámolásával létre kell hozni a jövő öko-társadalmát. Létkérdés ez, nem idealisztikus álmodozás.

Az ökoközösségek és az emberi léptékű ökotechnológiák, a szemtől szembe kapcsolatok és a közvetlen demokrácia új korszakát nyitnák meg ezzel a lépéssel, mely lehetővé tenné, hogy az emberek a szabad idejükben a görög hagyományoknak megfelelően gondoskodjanak a közösség ügyeinek intézéséről, bürokráciák és professzionális politikai funkcionáriusok nélkül. Az Internet áldásos létének köszönhetően pedig kiválthatjuk a népgyűlések fizikális szükségességét. Újra teret adnánk a természeti világ spiritualizációjának – szögezzük le, nem úgy, hogy visszatérünk az archaikus mítoszokhoz, hanem úgy, hogy az emberi tudatot a természet öntudatra ébredésének tekintjük.

A kulturális antropológia egyik itthon kevéssé ismert radikális, aktivista és "anticivilizációs" irányzata felettébb közeli rokonságot mutat az ökoanarchizmussal, az anarchoprimitivizmussal és a bázisdemokrácián alapuló rezisztens szubkultúrákkal, illetve az említett ökopolitikai és társadalomökológiai elvekkel. Fő gondolata igen egyszerű: a prehisztorikus "primitív" hordák a vadságnak egy olyan különösen magasztos állapotát valósították meg. Történelmünkben elég, ha szkítákra, a hunokra vagy az ősmagyarokra gondolunk.

Ezen elmélet írásos gyökerei Peter Kropotkin korai és egyszerre úttörő antropológiai és programalkotó anarchista írásáig („Mutual Aid: A Factor in Evolution” 1902) nyúlnak vissza, amelyben Kropotkin az ősök kölcsönös segítségnyújtásában, a vándorló hordák békés egymás mellett élésében az egyik legfontosabb humánevolúciós, kultúrateremtő funkciót ismeri föl.

A "vadság" így nem agresszív, hanem kifejezetten pacifikus szabadságélményt, a kisközösségi tulajdon- és hatalomnélküliség, valamint a természettel való kiegyensúlyozott együttélés hosszantartó emberléptékű stádiumát jelentette a történelemben, amely később mindörökre eltűnt az emberi kultúrából. Marshall D. Sahlins amerikai antropológus később konkrét alapkutatásokkal (Ld. M. Sahlins: „Tribesmen” 1968, „Stone-Age Economics” 1972 és Service–Sahlins–Wolf: „Vadászok, törzsek, parasztok” 1976) igazolta, hogy a preindusztriális vadászó-gyűjtögető hordák a társadalmiasult hatalomnélküliség, a kooperatív egalitarianizmus békés kultúrájában éltek, amely magát sokkal inkább a természet immanens részeként, mint attól ontológiailag elkülönült és azt alakító entitásként szemlélte. Ez a nomadizáló szociokulturális stádium az ember-ember, ember-társadalom és a társadalom-környezet közötti harmonikus equilibrium (kiegyensúlyozottság) és interdependencia (kölcsönös függőség) viszonyrendszerének letéteményese volt, majd később ezt váltotta föl a letelepült, erőszakorientált, dominanciára törekvő, hierarchikus, produktív, elnyomó civilizatórikus mentalitás, a törzsi, még később a paraszti és a birodalmi (rabszolgatartó) életmód, amelynek két legfontosabb attribútuma: a permanens technológiai fejlődés és az indusztrializáció.

Következményeit tekintve a technológiai progresszió az eszköz és az eszközkészítő ember közötti folyamatosan táguló szakadékot és távolságot, valamint a végletes társadalmi rétegződést, az ember ember feletti hatalmát indukálta (Ld. pl. Lewis Mumford: "A gép mítosza").

Sahlins – Polányi Károly közgazdasági, Julien Steward és Roy Rappaport ökológiai antropológiai munkásságával egybehangzóan – fogalmazza meg, hogy a preindusztriális (pre-agrikulturális és premonetáris) közösségek a relatív bőség állapotában éltek, hiszen minden alapvető materiális emberi szükségletüket a rendelkezésre álló erőforrásaik felhasználásával (spontán és kreatív adaptáció) kielégítet(het)ték, aminek legfontosabb eszköze az állandó helyváltoztatás (migráció) volt, hiszen a kimerülő forrásokat a nem territoriális identitással bíró közösségek könnyedén elhagyták. Ez a paleolitikus létforma nem követelt meg széleskörű magántulajdont, eszközapparátust és technikai felszereltséget, sőt kifejezetten egalitárius, kollektivista társadalmi berendezkedést írt elő (amelyben a közvetlen face-to-face kommunikáció dominált), mégis a "termelésnek" ez a korai és "fejletlen" módja az emberi történelem leghathatósabb és leginkább önfenntartó/fenntartható ökonómiai/ökológiai formációjának bizonyult. Sahlins szerint kifejezésével a vadászó-gyűjtögető életmód volt "az eredeti jóléti társadalom".

Nos, mindezek alapján elmondható, hogy az öko- vagy zöldanarchizmus elméleti és gyakorlati hátterét nyújtó (back-to-basics) áramlatok, amelyek felfedezhetők az ökopolitikában, az ökofalu-, a globalizációkritikai vagy akár a squat-mozgalom grassroot-típusú, bázisdemokratikus közösségeiben, nem csupán egy idealizált „ősközösség-eszmény” marxi alapjain nyugszanak, jóval túlmutatnak a rousseau-i „nemes vadember” felvilágosodás-kori romantikus mítoszán. A paleolitikus „indigenious knowledge”, a vadak és primitívek prehisztorikus-paleolitikus hagyományai komoly archeológiai, őstörténeti, társadalomtörténeti, társadalomtudományi és etnográfiai/etnológiai, sőt etológiai (viselkedéskutatási) megalapozást kapnak.

John Zerzan 1994-es keltezésű "Future Primitive" c. zöldanarchista antropológiai programszövege mélyreható elemzését nyújtja a "vadak" "primitív" életmódjának, az archaikus közösségszerveződés ismérveinek. Zerzan rendkívül gazdag régészeti, őstörténeti és antropológiai forrásanyagra támaszkodva állítja, hogy az emberiség eredeti életformája a vadászó-gyűjtögető egzisztencia volt, amely több millió, de legalábbis sok-sok százezer éven keresztül jellemezte az anatómiailag modern embert. A domesztikáció, a technológia, a szervezett munkamegosztás (specializáció) és a szimbolikus tevékenységre alapozódó ideologikus világlátás csak relatíve késő, történeti értelemben "friss" jelenséghalmaz. Éppen ezért az ún. "emberi természettel" a paleolitikus világ sokkal inkább összhangban áll, mint az olyan rapid változások mentén töredező modern társadalmak, amelyek ráadásul nem pusztán az elidegenedett elégedetlenség kultúráját termelik ki, de végveszélybe sodorják a létfeltételeket nyújtó természeti környezetet is.

Őseink ezzel szemben relatív jólétben éltek sok százezer éven keresztül, úgy, hogy saját eszközeiket fejlesztve segítették önnön boldogulásukat, harmóniában a természettel (hiszen a szellemi fejlődés indukálja a technológiai fejlődést, ami pedig része a természetnek), szemben a mai önpusztító és valóban primitív társadalmi berendezkedéssel, ami felrúgva az összes természeti törvényt igyekszik uralma alá hajtani a természetet.

A modern, anatómiailag a maival többé-kevésbé megegyező agytérfogat és mentális-kognitív kapacitás gyakorlatilag a Homo erectusszal jelenik meg (úgy 1,75 millió évvel ezelőtt), de az eszközkészítő (csont-, fa-, kő-) eszközök legkorábbi megjelenése úgy 3,2 millió évvel ezelőttre tehető, amely a Homo habilis és a Homo faber korszakára esnek. Az ilyen leletek már az anatómiailag modern emberi agyszerveződés, az alapvető humán kognitív, perceptív és kommunikációs képességek megjelenésére utalnak. A neandervölgyi ember pedig a mienknél nagyobb agyméretével és legalább a mienkkel megegyező kifinomult tudásával, vizuális és stratégiai képességeivel egyáltalán nem tekinthető robosztus, ostoba és agresszív vadállatnak. A legújabb kutatások aláhúzzák, hogy szinte lehetetlen morfológiai/taxonómiai határokat meghúzni a Homo erectus és az archaikus Homo sapiens között, ahogyan ez utóbbi és a modern Homo sapiens sapiens között, ezért többen indítványozzák, hogy ne is két vagy több külön fajról beszéljünk. Az operációs, stratégiai gondolkodás, a felxibilis agymunka, az objektumok manipulációja, a koncentráció, a vizualizáció (háromdimenziós formákat megjelenítő képzelőerő), a tervezés, valamint a társadalmi együttéléssel járó szociális gondoskodás mind-mind jellemző volt a paleolitikus korszak legalább 2 millió éves egészének emberére. Ez "kemény" adatokon nyugvó bizonyított tudás, nem pedig puszta spekuláció – jelenti ki Zerzan.

Az élelemmegosztás "ősdemokratikus" gyakorlata jelenti a legplasztikusabb példáját a hatalom-, tekintély- és uralommentes korai emberi közösségeknek. A csoporton belüli és a csoportok, nemek és generációk közötti békés segítségnyújtás és egyfajta ősi szolidaritás (az idősek, a gyengék és a gyermekek iránti gondoskodás), valamint a „de-centrális” (nem-központosított) kooperáció volt az egyik kulcselem abban, hogy a Homo-faj evolúciós értelemben hosszú évmilliókon keresztül sikeres, de fenntarthatóan adaptív maradhatott. Ez a kulcsfaktor pedig nem a harc, a farkastörvények (a vadság hobbes-i sztereotípiája), a kizsákmányolás, az erőszak vagy a férfiuralom. (Ez utóbbinak legékesebb bizonyítéka, hogy a korai emberfélék és az emberszabásúak közötti egyik legmarkánsabb különbség a női és férfi szemfog azonos mérete az előbbieknél).

A nemek társas egyenlőségével kapcsolatban Zerzan cáfolja azt a közkeletű hiedelmet, miszerint egyértelmű munkamegosztás lett volna a női gyűjtögetés és a férfiak vadászata között. Gyakorlatilag semmilyen régészeti bizonyíték nem támasztja alá a nemek közötti egyértelmű munkamegosztást, hiszen a nők részt vállaltak az élelemszerzés teljes menetében, ahogyan a hímek is komoly mag- és gyümölcsgyűjtögető utakra indultak. Sőt az archeológia mai állása szerint maga az aktív vadászó és húsfogyasztó „predátor” életforma is viszonylag későn (a felső paleolítikum végén) alakult ki, az őskőkor nagyobbik hányadában alapvetően a vegetariánus és részben vegyes (dögevő, tehát természetesen elhullott állatok maradványait, termeszeket és egyéb rovarokat fogyasztó) táplálkozás volt jellemző. Az ökológiában is ismert „paleolitikus diéta” terminus a rostokban gazdag gyümölcsöket és magvakat fogyasztó életformát takarja, szemben az állati zsiradékra és a húsokban található proteinre támaszkodó táplálkozással (többek között a járványos fertőzések és kórokozók miatt). A módszeres és aktív vadászat csak későn, a felső-paleolitikum végső stádiumában (úgy 100-200 ezer évvel ezelőtt), közvetlenül a neolit átalakulást, a domesztikációt megelőző expanzív korszakban, a korai agrikultúrával egy időben jelent meg.

Aki jelentős innovációk nélküli stagnálásnak aposztrofálja ezt a közel 2-2,5 millió éves történeti időszakot, amit paleolitikumnak nevezünk, az a felvilágosodáskori romantikus haladáseszmény rabja – mutat rá Zerzan. A radikális progresszió és a felforgató innováció látható hiánya és a lassú, a megalapozott szükségleteken és a kiegyensúlyozott adaptáción nyugvó „fejlődés” mindenekelőtt ennek a prehisztorikus „primitív” kultúrának a máig feldolgozatlan evolúciós sikerességével és „megelégedettségével” magyarázható. A szükségletek relatív állandója nem termelt ki új szükségleteket és nem stimulálta azok kielégítésének hajszáját, amely a modern technokrata társadalom alapvető motorja. A vadászó-gyűjtögető társadalmak nem rohantak az ismeretlen, az új kihívások felé, hanem a jól bevált állandó egyensúly és a viszonylagos bőség mellett „voksoltak”, ahelyett, hogy a permanens újítással kockára tegyék az eredeti jólétüket és az emberléptékű biztonságot.

A nomád vadászó-gyűjtögető hordák nem választották ketté a természetet és a kultúrát, ezek immanens módon, organikusan és szimmetrikusan egymásba illeszkedő elemekként jelentek meg számukra. A logikai és lingvisztikai absztrakció és a szimbolikus (szignifikáló) spekuláció hiánya megkímélte őket a természettől történő elidegenedéstől. A szimbolikus aktivitás (az egymástól elváló nyelvi, rituális, művészeti, gazdasági és fegyveres cselekvés) megjelenése – amely összefüggött a letelepedéssel, a differenciált növénytermesztés felbukkanásával és az extenzív vadászattal, az erősödő munkamegosztással, a specializációval és a társadalmi rétegződéssel a Közel-Keleten a felső-paleolitikum végén – az emberiség történetének egyik nehezen megmagyarázható "nagy meglepetése". Ez a robbanás szétfeszítette a korábbi kifinomultan egyenletes és kiegyensúlyozott fejlődés menetét, valamint az organikusan összefüggő világkép egyes elemeit: repedéseket, majd törést okozott az egységes, kollektív és egalitárius kultúrában, majd egészségtelen módon eltávolította egymástól a természetet és a kultúrát, valamint az eszközkészítőt és az eszközét. A specializáció és az egyre kifinomultabb munkamegosztás hatalomkoncentrációhoz és az erőszak-monopólium (a központosító államgépezet) kialakulásához vezetett.

Vitathatatlan, hogy az új (neolit) szimbolikus társadalomszervezet (a modernitás útjára lépő emberi fejlődés) "mesterségesen" minden eddiginél adaptívabbá (a Föld materiális-technokrata urává) tette a Homo sapienst, felgyorsult (spirálisan akcereláló) civilizációt és permanens technológiai innovációt eredményezett, ugyanakkor a látszólagos jutalmakért (új szükségletek új kielégítése) mérhetetlen (társadalmi és ökológiai) elidegenedéssel, kizsákmányolással, visszaható agresszióval, pszichoszociális represszióval és a természet szörnyű kizsákmányolásával kellett fizetnie az emberiségnek.

A természet artificiális megzabolázása után az ember nekilátott a nyelvi, rituális, művészeti, gazdasági és politikai ön-domesztikációnak – írja John Zerzan, majd úgy folytatja: "a szimbolikus kultúra megjelenése, a benne rejlő hajlamával a kontrollra és az irányításra, hamar megnyitotta a kaput a természet domesztikálása előtt. Az ember kétmillió – a természet kötelékei között és más vad fajokkal történő egyensúlyban leélt – éve után a letelepült földművelés alapvetően és példa nélkül álló módon változtatta meg az életformát, az adaptáció útjait. Soha, egyetlen faj számára sem jelentkezett ilyen radikális, földrengésszerű fordulat, amely ilyen rettenetes sebességgel valósult volna meg." Letelepülés, földtulajdon, magvak és állatok tulajdonlása, az idő mérése, számrendszer és írásos kommunikáció, politikai adminisztráció, hatalomkoncentráció, mások leigázása és kizsákmányolása, kényelem, szabályozás, termelés és még hatékonyabb termelés... Íme tisztán magunk előtt látjuk a szimbolizáció logikájának és a tőke növekvő hatalmának egymással összefüggő sorát" – fogalmaz a szerző a "Future Primitive"-ben.

Nincs a földön olyan kultúra, amely ne mesélne a hajdanvolt Aranykorról, amelyet béke, boldogság és ártatlanság jellemzett, amikor az istenek még a földön jártak, és nem volt szükség közvetítésre a természet és a természetfölötti között. Az elmúlt időszakig megfigyelhető, de az utóbbi évtizedekben a föld színéről rohamosan elkopó törzsi társadalmak (a dél-afrikai szanok /busmanok/, a közép-afrikai mbutik /pigmeusok/, a kelet-afrikai hadzák, az Andamán-szigetiek vagy az ausztrál aboriginek) még manapság is a relatív bőség, az autentikus vitalitás és szabadság állapotában élhetnének, ha a misszionáriusok, gyarmatosítók, a kormányzati hatóságok, a farmerek és a multinacionális érdekeltségek nem akarnák őket is generációk óta hívőkké, politikai alanyokká, szavazópolgárokká, bérmunkásokká vagy fogyasztókká stb. tenni. A függetlenség, az autonómia és az emberi–emberi, valamint az emberi–nem-emberi viszonylatokat illető egalitariánus, mellérendelő jelleg, az erőszakmentesség állt a predomesztikált közösségek ethoszának tengelyében, életmódjukban nem jelentkezett éles elkülönülés a természet és a társadalmi jólét forrásai között. A "primitívek" semmilyen értelemben nem tekinthetőek "szegénynek", hiszen a szegénység fogalma – ahogy Marshall Sahlins fogalmaz – nem a javak egy bizonyos szerény mértéke, sokkal inkább értékek és célok közötti viszony kérdése, sőt emberek közötti viszony kérdése. A szegénység egy társadalmi státusz, amely – mint ilyen – a modern, természetességet nélkülöző civilizáció "találmánya."

Nos, mindezek alapján elmondható, hogy az öko- vagy zöldanarchizmus elméleti és gyakorlati hátterét nyújtó (back-to-basics) áramlatok, amelyek felfedezhetők az ökopolitikában, az ökofalu-, a globalizációkritikai vagy akár a squat-mozgalom grassroot-típusú, bázisdemokratikus közösségeiben, nem egy idealizált "ősközösség-eszmény" marxi alapjain nyugszanak, jóval túlmutatnak a rousseau-i "nemes vadember" felvilágosodás-kori romantikus mítoszán. A paleolitikus "indigenious knowledge", a vadak és primitívek prehisztorikus-paleolitikus hagyományai komoly archeológiai, őstörténeti, társadalomtörténeti, társadalomtudományi és etnográfiai/etnológiai, sőt etológiai (viselkedéskutatási) megalapozást kapnak.

Tény, hogy hamis illúzió, ha a múltat, az ősközösséget vagy a törzsi társadalmat ideologikus alapon misztifikálunk és idealizálunk ("azok a boldog régi idők", az "Aranykor", a "boldog tudatlanság" stb.), ugyanakkor az is félrevezető, ha egy tudományos megalapozottságú ismerethalmazon nyugvó tudást félresöprünk, mondván: az uralom, a természet kizsákmányolása és az agresszió "szükséges rossz", amellyel az emberi társadalomnak együtt kell élnie. A paleolitikus ember több millió éves története – Zerzan interpretációjában – bizonyítja, hogy a hatalmi relációk nélküli és a természettel együtt létező társadalom léte nem csupán absztrakció, ahogyan azt a modernisták és a posztmodernisták vállvetve hangoztatják.
A felismerés, hogy lehet – hiszen egykor lehetett – békésen létezni, és mind a társadalmon belül, mind a természettel egy decentrális koegzisztenciát megvalósítani, fontos igazolás lehet a természet megóvását fontosnak tartó mozgalmak számára, nem szabad technokrata módon levenni a napirendről. Ugyanakkor ostobaság elvetni azokat az ember által felfedezett technológiai eszközöket, amelyek tevékenyen tehetnek a természet javulásáért, ember és természet harmonikus együttéléséért, vagy a direkt-demokrácia megvalósulásáért. Az más kérdés, hogy a célok eléréséhez milyen eszközöket választunk...

Summázva: Világunkat olyan mértékben változtattuk meg, olyan hatalmas ökológiai lábnyomokat ejtettünk, hogy az szinte visszafordíthatatlan. Éppen ezért, a jelenleg még (a helyzethez képest) javítható helyzeten kell drasztikusan változtatni, felhasználva minden olyan javunkat szolgáló technológiai újítást és haladéktalanul átemelni az őstörténeti filozófiát, mentalitást és természethez való hozzáállást.

Nincs okunk az örömre

Nem szerencsés egy publicistának nem kiforrt és még alakuló hírekből véleményét papírra vetnie, de e helyzet olyannyira régen aktuális, hogy azt hiszem ez esetben kivételt lehet tenni.

Reggel betértem a boltban, hogy megvegyem ami kell, s a boltos hölgy közölte velem: Gyurcsány lemondott. A hír nem ért váratlanul, ettől hangos az Internet, tényként kezelik, hogy Gyurcsány lemondott. Mint oly' sokszor, most is az elhamarkodott szenzációhajhászásnak köszönhető a pánikszerű várása a megerősített információnak, miszerint Gyurcsány lemondott. Mást sem hallani. Öröm, boldogság, Gyurcsány lemondott, Gyurcsány lemondott, Gyurcsány lemondott!

De mielőtt elájulnánk a gyönyörűségtől...

Ferencünk egyebet sem tett a választmányi kongresszuson, mint ostorozta magát kissé (odalett a szavahihetőségem stb.), majd a konstruktív bizalmatlansági indítvány szándékát jelentett be önmaga ellen, illetve bejelentette, hogy a parlamentben ezt be fogja nyújtani.

Gyurcsány tehát nem mondott le. Jogilag nem. Ugyanis ha ez megtörtént volna, akkor az alkotmányjogi szempontból teljesen más helyzetet teremtett volna. Ha valóban lemondott volna, akkor a köztársasági elnöknek kellene új miniszterelnököt jelölni, így viszont a kormány, vagyis az MSZP jelöl új kormányfőt. Így a kecske is jól jár... stb.

A Parlamentben egy konstruktív bizalmatlansági indítvány úgy működik (nagyon tömören), hogy az indítványt benyújtóknak meg kell nevezniük az új miniszterelnököt, és ha a képviselők többsége elfogadja azt, akkor automatikusan megtörténik a váltás.

Jelen helyzetben két dolog lehetséges:

1. Úgy alakul, hogy a konstruktív bizalmatlansági indítvány nem megy át. Tegyük föl, hogy nem sikerül megegyezni az új kormányfőről vagy a programról sem az MDF-fel, sem az SZDSZ-szel. Ez esetben a mi Kegyes Vezérünk megvonja a vállát és újfent körbe röhög mindenkit. Egy ilyen verziót Fletó bátran kommunikálhat úgy, mint megerősítést (A kongresszuson beláttam a hibáimat, nem találtak helyettem jobbat, akkor maradok).

2. Feri megy. Ekkor új kormány alakul, nem kisebbségi mint a mostani, hanem világos parlamenti többségű. Ez a kormány legalább részben új arcokból állna, elkezdheti kommunikálni, hogy mennyire megújult az MSZP, elindulnak az új utakon és hasonló dicshimnuszok. Eredmény: az MSZP és a másik két kormánypárt népszerűségének növekedése. Ez akár egészen nagy mértékű is lehet. Ennek a következménye lehet, hogy az EP választásokon kikaphatnak ugyan, de egy relatíve kis vereséget akár győzelemként is elő lehet adni.

Tehát tökéletesen az a forgatókönyv került ismételten elő, mint ami lezongorázta a Medgyessy - Gyurcsány cserét 2004-ben, amiből a baloldal kimondottan jól jött ki.

Ha minden flottul megy, még április elején a médiagőzhenger nekilát a 2010-es választási kampánynak, az EP választás után és "lesz láss csodát világ," meg nemulass, és megtisztult européer MSZP, meg az igazság szobrai...

Eközben Feri ott marad a hatalom közvetlen közelében, MSZP elnökként, felügyelve minden mozdulatot...

Egy helyzet viszont adatott az elégedetlen nép számára, mondhatni történelmi rés keletkezett a pajzson.

Fritz Tamásnak tökéletesen igaza van! Ha mást nem, akkor az utcáról kell nyomást gyakorolni a kormányra, illetve a parlamentre. Ez a mostani lépés tökéletesen beleillik Gyurcsány eddigi politikájába. Az ő és az MSZP egyetlen célja, hogy elkerüljék az előre hozott választásokat. Ez a szánalmasan átlátszó húzás lélektanilag is hatást kíván gyakorolni a közvéleményre, amivel Gyurcsány az "új kezdet" illúzióját adná el. Ebben az a veszély is benne rejlik, hogy a korábban éppen a már nemzetközileg is politikai kalandornak számító Gyurcsány miatt szétszéledt szocialista tábor újra összejön, a korábbi elfordulók visszatalálnak a párthoz. Gyurcsány Ferenc lemondásával tehát az MSZP előre menekül a hatalom megtartása érdekében. Nyilvánvaló céljuk, hogy országpusztító tevékenységüket immáron valaki más vezetésével 2010-ig tovább folytathassák. Az egyetlen békés és demokratikus megoldás az előrehozott választások kiírása lehet, tekintve, a jelenlegi kormánynak és parlamentnek semmiféle morális alapja nincs arra, hogy a nép megkérdezése nélkül jelöljön új miniszterelnököt.

Ehhez azonban nem elég újfent parlamenti önfeloszlatást indítványozni. Utcára kell hívni az embereket és onnan nyomást gyakorolni a politikusokra. De ezt csakis a legnagyobb ellenzéki párt teheti meg hatékonyan, amihez az összes nemzeti szervezetnek és mozgalomnak csatlakoznia kell. Ha ez nem következik be, bizonyosan állandósulni fognak a 2006-os októberi események, talán hatványozottan is.

Örömre tehát nincs okunk, viszont most lehetőségünk van a bizonyításra, amit ha hagyunk elúszni, azzal végleg beverjük az utolsó szöget is a civil szféra koporsójába.

Ágoston Dániel: A pesti srác

A pesti srác

Egy ifjú ül a börtönbenS percét várja gyötörten
Gyermekként ő mit sem tudott,Szabadságért fegyvert fogott
Ítélte őt a hatalomNem felnőttként, fiatalon
Hiába kért megértéstMegírták a kivégzést
A rendszer példát így statuáltA nép meg örömmel szalutált
1959. március 21.
Nyílik az ajtó, csikorog a rács Tizennyolcadik évét ünnepli A halálra ítélt pesti srác

Nyílt levél Orbán Viktorhoz, az előrehozott választás kikényszerítéséért

Tisztelt Orbán Viktor Elnök Úr!

Gyurcsány Ferenc lemondásával az MSZP előre menekül a hatalom megtartása érdekében. Céljuk, hogy országpusztító tevékenységüket immáron valaki más vezetésével 2010-ig tovább folytathassák. Ezt nem hagyhatjuk! Az országot csak egy előrehozott választás mentheti meg.

A Fidesz és a Jobbik számos stratégiai kérdésben nem ért egyet, de egy dologban közösek a céljaink: ez a rabló banda sem Gyurcsánnyal, sem mással nem vezetheti tovább az országot. Tudjuk, hogy az előrehozott választás kiírására a parlamentben az ottani politikai érdekek miatt nincs esély, így csak egyetlen lehetőség maradt: az utcáról kell nyomást gyakorolni a politikára. A Jobbik kész mozgósítani tagjait és szimpatizánsait az ország megmentésére, arra kérem, tegye Ön is ugyanezt.

Történelmi lehetőséget kaptunk, ne szalasszuk el! Mozgósítsuk közösen az embereket, és érjük el közösen az előrehozott választások kiírását! Aztán pedig győzzön a Jobbik!

E sürgető helyzetben mielőbbi válaszát várva, tisztelettel:

Vona Gábor
A Jobbik elnöke

Színvonal

Fekete Pákó, Cseh Tamás. Ég és föld, tűz és víz, Kököjszi és Bobojsza. A közös ezekben csupán az, hogy egy azon dimenzióban léteznek. Más nem. Hacsak az nem, hogy Fekete Pákón kívül mindegyik termel ilyen, vagy olyan társadalmi hasznot.

Említett, egykori famászó szinte minden nap látható a fősodratú, az emberek által leginkább nézett médiumokban, tán' nem is véletlenül, hiszen hasonlót csak ritka esetben láthat kerítésen kívül a Tisztelt Publikum. Azonban Cseh Tamásról felettébb ritkán hallani. Akadnak olyanok, akik azt sem tudják ki ő, ez pedig nyilván Cseh szerepeltetésének mellőzéséből fakad.

Miért van ez? Cseh Tamás munkássága színvonalas, a színvonal pedig manapság nem trendi. Sokak számára még káros is.

A médiában tehetségtelen idióták ugri-bugriznak, olyanok akik egyébként szalmát sem tettek még keresztbe soha életükben - ha mégis, valami mondvacsinált sanyarúságról van szó -, ám így is tízszeresét keresik annak az összegnek, amit a valóban tehetséges művészeknek alaphangon adni kellene.

Miért van ez? Mert az embereket hülyén kell tartani. Ne dőljön be senki annak a légből kapott hazugságnak, miszerint a közönségnek pákókra van igénye. A közönségnek arra van igénye, amire nevelik, amilyen igényt teremtenek nekik s mivel nem értékre nevelik őket, nagy dózisban kapják ezeket a nullszériás senkiket, így természetesen ezt fogják követelni, szemben az általuk még csak nem is ismert értékes, színvonalas és nevelőhatású másikkal.

Miért van ez? Válaszul legyen elég a régi bölcselet, miszerint az a jó rabszolga (jó fogyasztó), amelyik nem kérdez. A kérdések gondolkodásra ösztökélik az embert. Ebből pedig természetesen következik, hogy éppen ennek fenntartása érdekében színvonalat nem lehet a fogyasztó népség elé tárni, hiszen az igényeket generál, ami automatikusan gondolkodáshoz vezet, az pedig kinek válik hasznára? Gátszabásként a gondolatok ellen, liberálisék egyik legjobb és legkifinomultabb fegyverüket használják, a relativizálást. Teszik ezt természetesen a legnagyobb tömegpusztító fegyveren keresztül, a televízión át.

"Kinek mi..." hallik' a lexikális csúsztatás, ami persze szintén úgy hülyeség, ahogy van. Színvonal létezik, meghatározható és objektíven behatárolható. Ehhez természetesen szükség van - a klasszikus - alapműveltségre, amiből bőven van hiány. A színvonal kérdésköre számos dologra és műfajra terjed ki, vonatkozik, éppen ezért maradjunk korábbi példánknál: Cseh Tamásnál és Pákónál. Normál esetben a különbséget nem lenne szükséges magyarázni - legfeljebb csak zongorázni -, de tekintve, hogy az eset régen nem az, így kénytelen a tisztelt kultúrnép némiképpen megmagyarázni fogyatékos vitapartnerének. Mert lássuk be, ha valakinek e két példa között kell magyarázni a színvonalbeli különbségeket, annál komoly bajok vannak.

De legyünk csikósai a birkáknak és tegyünk kísérletet a megértetésre. De csak egyszer, nagyobb mennyiségben halálhoz vezet az ilyesmi!

Cseh Tamás zeneszerző, énekes, előadóművész. Ismerői elsősorban zenei munkásságáról ismerik, mások színészi tevékenységéről. Szöveget ír, zenét komponál, olyat, aminek mondani valója van, tartalma és szellemi értéket képvisel. Van énekhangja, színi tehetsége, tud zenélni, stb. Ezzel hiábavaló is vitatkozni, színvonal az, amit hoz és az színvonal. Gusztusbeli kérdésekben természetesen lehet vitát nyitni (ezek természetesen már ízlésviták, ami kettő, vagy több kultúrember (!) között zajlik a színvonal szinten belül.), de az alapkérdésre, miszerint Cseh Tamás tehetséges-e, avagy sem, a válasz egyértelműen: igen. Művelt, zeneszerető emberben más fel sem merül.

Mit tud ehhez képest Fekete Pákó? Helyesebb talán, ha a kérdést úgy tesszük fel, mit nem tud Fekete Pákó? Zenélni, énekelni, szöveget írni, zenét szerezni, magyarul beszélni - egyáltalán beszélni - biztosan nem tud. Vagyis minden olyan képesség hiányában van, amiket egy zenésznek tudnia kellene. Pákó pedig miről ismeretes? Műanyag, ostoba, primitív, egyszerű zenei alapokra, ostoba, primitív, egyszerű szövegeket énekel... magyarul. Mi tehát az egyenlet eredménye? Az egyik értéket képvisel és közvetít a másikkal szemben, ami viszont nem képvisel és nem is közvetít értéket. Következés képen a színvonal igenis meghatározható és egyáltalán nem hozható egyenlőségre két olyan dolog, amik nem egyenlőek és soha nem is voltak egyenlőek egymással. A színvonal társadalmi szükségességét pedig nem kell magyarázni. De ha valakinek mégis meg kellene magyarázni, ha valaki mégis szükségeltetné ennek magyarázatát, akkor azt az emberiség érdekében rögvest verjük agyon egy szívlapáttal.

Az eddig tárgyaltaktól függetlenül lehet hallgatni Fekete Pákót és a hozzá hasonló produkciókat. Nem tilos, ne is legyen az. Azonban tessék különbséget tenni színvonalas és színvonaltalan között, nagyjából lőjük be a határmezsgyét, kb. Lakodalom Lajos magasságában (alacsonyságában) és annál alább ne adjunk. Nem kell napestig Nietzsche-t és Schopenhauer-t olvasni, jó is néha előkapni valami bulvárt, de abból sem mindegy, hogy melyiket, milyet és milyen mértékben. Arra pedig kísérletet se tegyen senki, hogy egy akármilyen bulvárlapot és Schopenhauer-t egy napon fogja említeni. Ugyan megteheti, de ha valaki erre vetemedik, az számoljon azzal, hogy mint mindennek az életben, ezen tettnek is vannak/lesznek következményei. Mégpedig az, hogy a Fekete Pákókhoz hasonló karakterek védelmezője nem lesz egyéb a kultúrtársadalom tagjainak szemében, mint egy ostoba, primitív, egyszerű fogyasztó, aki hagyta magát elgázoltatni a globalizációval. A társadalmi igénytelenség - midőn az az egyénből fakad -, pedig éppen ezért süllyedt le idáig. Mivel az ostoba, primitív, egyszerű konzumidióták többséget kezdtek el képezni, a média (aminek a kultúra közvetítés lenne a feladata), mélységes-mélységekbe taszította a színvonal iránti igényeket, és az azokkal szembeni elvárásokat, s ez az oka annak, hogy mindenki tudja ki az a Fekete Pákó és csak kevesen, hogy ki Cseh Tamás.

S most egy megjegyzés: Ezen irományomat nem azért osztottam meg a Nagyérdeművel, hogy reklámot csináljak. Nem! Aki eleddig nem tudta, hogy Fekete Pákó a világon van, s mit is csinál, az fogadja meg, hogy eztán sem fog róla tudomást venni. Nem veszi meg a lemezeit, nem hallgatja az ostobaságait, és amennyiben meglátja őt a televízióban, rögvest elkapcsol róla. Legyen elég a tudat, hogy ha valami kretén, mosott agyú konzumidióta társaságban felmerül neve, amit valami kis korcs szabadelvű kísérel meg fölhasználni a szabad művészetek a színvonal relativizálásának védelmében és igazolása érdekében, tudjuk, hogy kiről is van szó, s tudjuk, hogy mennyire tök mindegy ez az illető, ez az egész belterjes, ostoba, primitív és végtelenül egyszerű jó pofizás.

Kérek ezért mindenkit, kik olvasták e sorokat, tegyék be kedvenc Cseh Tamás lemezüket, vegyék kezükbe szívükhöz legközelebbi szépirodalmi kötetüket és elegánsan kuncogjanak azon, mennyivel is többet érnek azoknál, kik kedvenc Fekete Pákó lemezüket teszik be éppen a lemezjátszóba, kezükbe veszik szívükhöz legközelebbi sztármagazinjukat és artikulálatlanul röhögnek azon, hogy Kelemen Anna éppen kit cidált le, mikor, hogyan és hányszor.

Elcsípett román-magyar telefonbeszélgetés

- Ministerul Afaceri Externe.

- Jó napot kívánok, itt a Magyar Külügyminisztérium

- Intră?! Mit akar?

- Csak szeretnénk megkérdezni - persze csak, ha nem okoz gondot -, hogy mi is történt Sólyom Úrral a határon.

- Semmi. Rutin ellenőrzés, ne tartson fel. Különben is mi köze hozá?

- Persze, bocsánat. Minket nem is érdekel igazán, de tetszik tudni, a magyar közvélemény...

- Kit érdekel a maguk közvéleménye? Örüljenek, hogy nem tartóztattuk le azt a tutyi-mutyi, vén hülyét. Még valami?

- Ho...hogyne, p-persze, elnézést a zavarásért, bizonyára minden jogszerű volt... az embereknek meg, majd mondunk valamit...

- Mondjanak nekik, amit akarnak. A maguk csürhéje bármit elhisz! Legyen ez jó tanács.

- Köszönöm szépen, minden jót kívánunk és azért remélem továbbra is számíthatunk a barátságukra!

- Majd meglátjuk. Na, a saluta!

>>beszélgetés vége, telefon lecsap, majd a román bocskorát az asztalra vágja, megvakarja medvéje fülét és nevetve megszólal<<

- Büdös lábú, lóbaszó népség. Szánalmas, meddig lehet süllyedni... Komolyan ezek ültek a nyakunkon ezer évig?! Páhh!!!

MESSAGE FOR THE EXTERNAL MEDIA! - ÜZENET A KÜLFÖLDI MÉDIÁNAK!

Gyűlölethadjárat a magyarok ellen!
Hatred campaign against Hungarians!

Lakatos Attila, borsod megyei cigányvajda:

Attila Lakatos, Gipsy leader of Borsod County:

"Négyévente, választás előtt mennek csak ki a cigánysorra a cigány képviselők. Romlott konzervvel megveszik a szavazatokat. Ilyenkor az orrukat sem mernék odadugni, mert könnyen megeshet, agyonverik őket arrafelé. Nap mint nap járom a cigánytelepeket, ahol az ember éheznek. Beszélni kell az emberekkel, hogy ne legyen bűnözés. Sokan azt mondják rám, nem vagyok legitim, pedig engem 1200 ember választott vajdává. A szikszói tüntetésen is ott voltam, hívtak, segítsek, majdnem nekiugrottam azoknak a gárdistáknak. Mikor megérkeztek a "cigányvezetők", a helyi képviselő fel se merte vállalni, hogy ő hívott.

"Gipsy representatives only go out to Gipsy settlements in every 4th year before the elections. They buy the votes with tainted cans. But now they won’t go there as it can easily happen that they get beaten up. I go to Gipsy settlements every day, where people are starving. We have to talk to people in order so that there won’t be any deliquency. Most people tell about me that I’m not legitim, however I was elected by 1200 people to be the leader. I was there at the Szikszó demonstration, they called me to help, they almost went against the guardians. When the "Gipsy leaders" arrived, their local representative didn’t want to take on that he was the one who called me.

Ha húsz rablásból húszat cigány követ el, testvéreim, az, mi ha nem cigánybűnözés? Arab? Emberek! Ezeket a bűnöző gyerekeket mi neveltük fel! Úgy nőttek fel, hogy nem ismernek se embert, se Istent. Ütnek, rúgnak, harapnak a cigánygyerekek! Magyar családok írják, hogy vajda úr, jöjjön, ellopták a kádamat, viszik a kerítést és szedik a tetőm. Fogom magam, kimegyek az emberkéimmel, elbeszélgettek a problémásokkal. Járom a cigánytelepeket, ahol az emberek éheznek, és csak annyit tudnak, ezerre kétezer, ötezerre húszezer – mondta utalva az uzsoramaffiára. Ki kell menni, rendet tenni, cigányokra cigányok tudnak hatni!"

If 20 robberies out of 20 is committed by Gipsies then what is it if not Gipsy deliquency? Arabic? People! We raised these deliquent children! They were brought up without knowing God or people. The Gipsy children kick, bite, beat! Hungarian families write to the Gipsy leader to come as Gipsies have stolen away their tube, their fence, or their roof. I go there with my people and talk to these people. I go to the Gipsy settlements where people are starving and all they know is that 1000 equals 2000 and 5000 equals 20 000 – referring to usury maffia. We have to go out, we have to make order, only Gipsies can affect Gipsies."

Az utóbbi napokban az a hír terjedt el külföldi sajtóorgánumok által, hogy Magyarországon erősödőben van a cigányellenesség, mely többek között az etnikum elleni gyűlöletháborúban nyilvánul meg.

Mi, magyarok kérnénk, hogy a külföldi sajtó jeles képviselői jöjjenek Magyarországra, költözzenek néhány hétre keleti országrészünk egyik kistelepülésére és ismerjék meg a valós állapotokat és aztán írják meg azt, amitől ma hangos a nyugati sajtó!

There was a new spread in the last few days from external press that Gipsy intuitiveness is getting stronger in Hungary, which is realised in hatred wars against these etnics. Us, Hungarians would like to ask the illustrious representatives of the external press to come to Hungary, move to one of the settlemens on the Eastern part of the country for a few weeks, get to know the real conditions and after that publish the real facts of which the Western press is so loud!

Magyarország bajban van! Nem csak gazdaságilag, hanem társadalmilag is! Van gyűlöletháború és annak célpontjai a tisztességes jogkövető magyar állampolgárok, akik áldozataik az alulszocializált cigány népesség terror akcióinak, akik a bűnesetekből fedezik megélhetésüket, a többségi társadalom kárára. Természetesen nem lehet általánosítani, azonban az etnikum nagy részén eluralkodott egy olyan bűnözői jelenség, amely egész településeket bénít meg, veszélyt jelentve a tisztességesen élő cigány illetve magyar családokra is! A lakosok félnek, rettegnek, mert tudják, hogy sem a kormányuk, sem pedig a rendőrség nem védi meg Őket. Hiába kiáltanak segítségért, minden egyes bűneset után, a politikai elit és a sajtó rasszizmussal vádolja meg Őket, pedig nem a bőrszín, vagy a származás az ellentétek oka, hanem az alapvető kulturális normák hiánya és az ebből következő bűnözési hajlam!

Hungary is in trouble! Not only economically, but socially as well. There is a hatred campaigne of which the victims are the honest, Hungarian citizens, who are victims of the under socialised Gipsy population’s terror intervention who cover their livings from deliquency on the cost of the majority society. Obviously there cannot be a generalization made, however there is such a deliquent phenomena in the Gipsy population which disables whole settlements meaning a threat to the fair Gipsy and Hungarian families. Residents are scared because they know that they won’t be defended by neither the police nor their government. Their cry for help is vain after every single crime the political elite and the press is accusing them of racism, however it isn’t the difference of the skin colour that causes these, but the lack of basic cultural norms and the deliquency instinct resulting from this.

Az elmúlt években drámaian megnövekedett a cigány származású emberek által elkövetett bűncselekmények száma, amelyeknek esetenként primitív rasszista indítékai is lehetnek!

The crimes committed by people of Gipsy origin grew into a great extent in the last few years, of which can have occassionally primitive racist reasons.

A cigányok, csak "köcsög magyaroknak" nevezik áldozataikat.

Gipsies call their victims "asshole Hungarians".

A "jogvédők", mint Mohácsi Viktória, arra használják fel a befolyásukat, hogy tovább szítsák az ellentéteket és bűnösként állítsák be az áldozatokat! Polgárháborúval fenyegetnek, miközben a vidéki települések már így is háborús övezetekké váltak, ahol a cigányok, a rossz megélhetési viszonyokra hivatkozva követnek el vagyonszerzési és életellenes bűncselekményeket! Tucatjával jelennek meg kaszákkal, kapákkal és kardokkal megfélemlítve áldozataikat, gyakran használva is fegyvereiket!

"Law protectors", such as Viktória Mohácsi use their influence to raise the conflict more and to make the victims appear as guilty. They threathen us with civil war, while the suburban settlements became a place of real war where Gipsies referring to bad living circumstances committ their crimes against life. They show up by the dozen with scythes, swords, even using weapons.

A kormány és a parlamenti pártok nem hajlandóak, sőt nem is alkalmasak arra, hogy egy új társadalmi egyezmény alapjait tegyék le. Fizetett szavazó bázist látnak a cigány lakosságban, akiket a választások idején, néhány ezer forinttal meglehet vásárolni, így nem érdekük, hogy bármit is tegyenek az etnikum életkörülményeiért, illetve a bűnözés megakadályozására.

The government and the political parties won’t, for more incapable of laying the foundations of a new social agreement. They see payed elector basis in the Gipsy community who can be bought by a few thosands of forints in time of elections, this way it’s not their interest to do anything about the living circumstances of this etnic or to stop deliquency.

Az egyetlen politikai erő, amely megoldást sürget a bűnözői hullám megtörésére és az együttélés alapelveinek megerősítésére, a Jobbik Magyarországért Mozgalom, melyet hazug módon náci, fasiszta pártként definiálnak, hogy ellehetetlenítsék a parlamenten kívüli egyre erősödő pártot, amelyet hatalmi érdekekből kifolyólag utasítanak el és feketítik be.

The only political force which urges a solution to break this deliquency flow and to strengthen the rules of living together is the Jobbik for Hungary Movement, which is defined wrongly as a Nazi and Fascist party to make it impossible for this party to get stronger every day outside the Parliament to exist, and refuse it due to power interests and smearing the movement.

És végül itt van a legakutabb probléma, a cigánybűnözés. Amely – már százszor elmondtuk – nem minden cigányra vonatkozik, nem kollektív ítélet, hanem egy kriminológiai fogalom. Jelentése: hogy vannak olyan speciálisan a cigány etnikumra jellemző bűnelkövetési formák, amelyeket csak speciálisan lehet kezelni. Ez a cigánybűnözés. Ki az, aki ennek létezését tagadni merné? És ki az, aki azt meri állítani, hogy a cigánybűnözés nem burjánzik? Ki az, aki azt állítja, hogy nem nő a színesfém- és a fatolvajlás, az uzsorázás, a késelések, az utcai rablás? Hogy a statisztikák nem mutatják az emelkedést? Mert nem akarják. Vagy ha a statisztikák valóban nem mutatnak emelkedést, az még rosszabb, mert az azt jelenti, hogy korábban is ez volt, csak nem beszélt róla senki.

And at last here is the most severe problem, Gipsy deliquency, which – as told by hundreds of times – refers not to all of the Gipsy community, it’s not a collective judgement, but a criminologic definition. Its meaning is that there are such specific crime characteristics of the Gipsy etnic which can be dealt only specifically. This is Gipsy deliquency. Who dares to deny its existence? And who is the one who dares to tell that Gipsy deliquency is not sprawling? Who is the one who says there are no such things as wood or non-ferrous metal robbery, usury, stabbing or street robberies? Also that statistics don’t show the growth? Because they don’t want to. Or of the statistics really don’t show any growth, it’s even worse, because this means that it was the same earlier only nobody talked about it.

Sem a cigánykérdést, sem a cigánybűnözést, ahogy a politikai és a gazdasági bűnözést sem fogják megoldani a jelenlegi parlamenti pártok. Nekik ez az egész csak matematika. Jelenleg azt mérték a közvélemény-kutató csoportjaik, hogy több a cigányoktól rettegő magyar, mint az egy tányér gulyásért megvásárolható cigány. Most látszólag az embereket képviselik, de csak látszólag. Egyrészt megint csak beszélnek, másrészt hiteltelenek. Nincs sem erejük, sem szándékuk, hogy valóban fellépjenek. Nekik csak a közelgő választások miatt fontos a kérdés. Ha az megvolt, ha ott bezsebelték a szavazatokat, akkor négy évig megint magára hagyva retteghet a szerencsétlen adófizető. – Vona Gábor, a Jobbik Magyarországért Mozgalom Párt elnöke.

The present parliemantial parties won’t solve the Gipsy question, or Gipsy deliquency neither the political nor the economic deliquency. For them all this is Mathematics. Their public opinion analyser groups measured recently that there are more Hungarians scared of Gipsies than the Gipsies who can be bought for a plate of Goulasch. They seem tor represent people now, but only seemingly. For one reason they are only talking and they don’t have any credits. They don’t have the power, not even the determination to stand against this. The question is important to them only because of the upcoming elections. If the elections are over, if they earned all the votes, then after that the unfortunate tax payer can remain in fear for the next 4 years again.

A cigánybűnözés néhány állomása:

A few stages of Gipsy deliquency:

2007. március: egy 26 éves cigány fiatalember Polgáron alaposan leitta magát a szociális segély fölvételét követően, majd ordítozva hazafelé indult. Egy útkereszteződésnél ráordított egy idős kerékpárosra, ám az nem állt meg. A cigány fiatalember utánaszaladt, lerántotta a bicikliről, és többször fejbe rúgta. Az idős férfi belehalt sérüléseibe.

March 2007: a young Gipsy man gets really drunk at Polgár after getting his social aid and left home loudly. He shouted at a cyclist at one of the crossroads, but that person didn’t stop. The Gipsy man ran after him person, pulled him down from the bicycle and kicked him in the head more times. The man died in his injuries.

2007. húsvét hétfő: Bakson egy 19 éves cigány fiatalember agyonverte és kirabolta a 99 éves Lajos Piroskát.

Easter Monday 2007: Piroska Lajos 99 –year old was beaten to death and robbed by a 19-year-old Gipsy young man at Baks.

2007. november 18.: Gadnán egy 88 éves nénit erőszakolt meg és rabolt ki egy 21 éves cigány fiatal. A gyilkos ezen felül összeszurkálta áldozatát, kinyomta a szemét, baltával széthasította a fejét és levágta a lábát.

18th November, 2007: A 21-year-old young Gipsy raped and robbed an 88-year-old woman at Gadna. After this the murderer stabbed his victim, pulled her eyes out, cut her head into two with an axe and cut her legs off.

2008. február 22.: Mátraszőlősön egy ágyhoz kötött bácsit rabolt ki egy cigány fiatal, aki rágyújtotta az ágyneműt a magatehetetlen idős emberre.

22nd February, 2008: A Gipsy youngster robbed a sick old man at Mátraszőlős then burned the sheets to the helpless man.

2008. március 10.: Gyöngyösön egy cigány család brutálisan összevert egy doktornőt a városi kórházban, mert nem akarta befektetni a család egyik nőtagját az intézménybe, hanem járóbetegszakrendelésre küldte.

10th March, 2008: A doctor was beaten up brutally by a Gipsy family at Gyöngyös as she didn’t want to lay one of the woman members of the family to the hospital, instead of that she sent her to out-patient service.

2008. április 11.: Jászladányban egy 47 éves önkormányzati dolgozót szúrt nyakon egy törött pohárral egy cigány férfi, mivel úgy vélte, a helyhatóság nem foglalkozik kellő odafigyeléssel személyével.

11th April, 2008: A 47-year-old employee of the municipality at Jászladány was stabbed in the neck with a broken glass by a Gipsy man as he thought his personality is not being considered by the local authority.

2008. május 6.: Dormándon egy cigány nő fojtogatta gyermekei tanárnőjét, mert az rászólt a tanulókra.

6th May, 2008: A Gipsy woman was choking her childrens’ teacher as she was trying to discipline them.

2008. november 23.: Kiskunlacházán egy 14 éves kislányt este hazafele menet megtámadott 6 cigány, megerőszakolták, majd meggyilkolták, és a meztelen holttestét az út mellé hajították.

23rd November, 2008: 6 Gipsies attacked a 14-year-old girl on the way home, they raped her, then killed her and they threw her naked body by the side of the road.

2009. február 8.: Egy veszprémi szórakozóhelyen vasárnap hajnalban szíven szúrták Marian Cozmát, az MKB Veszprém kézilabdacsapata és a román válogatott játékosát. Cozma a kórházban halt bele sérüléseibe. A veszprémi együttes két másik légiósa is súlyosan megsérült, a horvát Ivan Pesic és a szerb Zsarko Sesum. Az elkövetők egy 30 fős cigány társaság tagjaiként érkeztek a szórakozóhelyre, ahol ok nélkül belekötöttek a játékosokba. A 30 főből három egyedet gyanúsítanak a gyilkossággal, kettőt már őrizetbe vettek, a harmadik még szökésben van...

8th February, 2009: Marian Cozma, Romanian player of the MKB Veszprém handball team was stabbed in the heart on Sunday morning in front of a club at Veszprém. Cozma died in his injury in the hospital. The two other legionaries of the team, the Croatian Ivan Pesic and Serbian Zsarko Sesum were seriously injured. The perpetrators came with a 30-people company to the place where they insulted the players without any reasons. There are 3 people convicted with the murderer out of the 30, two have already been arrested, the third is still in escape…

Kérünk mindenkit! Aki csak teheti, küldje el külföldi barátainak ezt az üzenetet! Juttassuk el, minél több helyre! Ismerje meg az igazságot a Világ!

We would like to ask everyone who can afford it to send this message to their friends living in other countries! Let’s forward this message to many places! Let the world know the truth!

Csontos Gábor: Széleskörű társadalmi összefogás nélkül nem megy!

„A liberális elmélet azt tanítja, hogy az olcsóbb termeléssel szemben a drágának meg kell hajolni. A gazdasági versenyben a legalkalmasabb felülmarad és a drága kínálat, ha nem talál megfelelő keresletre, beszünteti a termelést…Minő konzekvenciákat kellene a liberális gazdasági politika alapján az európai államoknak most levonniok? A válasz nem kétséges. A szolnoki kisgazda szűnjön meg búzát termelni, még akkor is, ha más nem terem meg a földjén, mert az argentínai pampák olcsóbban ontják szűz talajukon a búzát, mint a magyar Tiszavidék. A dunántúli cukorrépa termelő hagyja abba ezt a költséges passziót, mert a szubtropikus cukornád magas cukortartalmával és olcsó áraival okvetlenül meg fogja őt ölni. Végigmehetnénk a mezőgazdaság és a gyáripar úgyszólván valamennyi ágazatán, kimutatván, hogy az ismertetett tények nyomán az európai ipari és agrártermelés egyaránt kapitulálni kénytelen más, új földrészek elviselhetetlen versenyével szemben. A földeket újból lepje be az erdő, a kihűlt gyárkémények omoljanak le, és Európa népessége vegyen vándorbotot a kezébe s egy új népvándorlás rendjén vonuljon más, boldogabb égtájak felé, hol kedvezőbb körülmények között tud termelni, megélni és boldogulni…”

(Eckhard Tibor, A londoni világgazdasági konferencia mérlege, Külügyi Szemle, 1933.)

A magyar társadalom 2009 első hónapjaiban egy válaszút elé érkezett. Az egyre súlyosbodó pénzügyi-gazdasági válság, amely már a társadalmat alkotó egyén létbiztonságát kérdőjelezi meg, rá kell, hogy kényszerítse a döntéshozói pozíciókból távoltartott civil társadalmat (a lakosság többségét) a „hogyan tovább” megválaszolására. A pénzügyi-gazdasági válság mára mindenki számára egyre világosabbá teszi: a magukat rendszerváltóknak kikiáltók csak szavakkal akarták a szociális piacgazdaságot és a szociális piacgazdaság biztosította életszínvonalat. Helyette a magyar társadalomra ráerőszakoltak egy életidegen, gazdaságtörténetileg sem bizonyítható gazdaságfilozófián alapuló újkapitalista gazdasági rendszert. Ami a szocializmus örökségeként, 20 év alatt nem csak maga jutott egy mély válságba, hanem magával rántotta a ráépített társadalmat is. Egyre inkább nyilvánvaló, hogy már alig beszélhetünk társadalomról: a társadalmat összefűző szolidaritást tudatos, a Kádár-korszak szociokulturális örökségére építve, a XIX. sz. elejéről kölcsönzött ’kulturkampf’-jával (magyarságtudat ellenesség) és a pénzügyi és gazdaságpolitikai eszközök felhasználásával, szétzúzták. A politikai döntéshozói pozíciókat elfoglaló, neoliberális társadalomfilozófiai elveket valló garnitúra (a Soros György féle ’Nyitott Társadalomból’ kinőtt Szabad Kezdeményezések Hálózata, majd Szabad Demokraták Szövetsége) által kikényszerített, s az általuk birtokolt média közvetítésével kierőszakolt ’politikai korrekt beszéd’ hatására megjelent elítélő meghatározások: patriótizmus, hazafiasság, magyarságtudat; a társadalmi táptalajt nélkülöző nyilasozás, rasszizmus, antiszemitizmus, stb. a mai napig kiható, iszonyú társadalompszichológiai törést, társadalmi szkrizoféniát okozott. Ennek egyik hathatós következménye a civil társadalom rendkívüli megosztottsága és gyengesége. A mindennapi túlélésért küzdő emberek egy újabb, immár életbiztonságukat is fenyegető jelenséggel kerültek szembe: a politikai, gazdasági, pénzügyi és médiahatalmat kisajátított neoliberális hatalmi szféra által feltüzelt cigányság etnikai jellegű fenyegetettségével.

Hogyan jutottunk el idáig? A válasz, visszatekintve az elmúlt 20 év eseményeire, olyan „egyszerűnek” tűnik. Magyarországot a nemzetközi tőke képviselői kiszemelték egy kísérleti laboratóriumnak, s a magyar lakosságot pedig a kísérleti nyúlnak. Milyen célból? A kérdés megválaszolása összefügg az elmúlt évtizedben egyre nagyobb hangsúlyt kapott klimatikus változások, és az egyre szűkülő természeti erőforrások kérdésével. Vagyis azzal, hogy bolygónk népesség eltartó képessége egyre szűkül, a globális kapitalizmus profitorientált, szükség feletti fogyasztáson alapuló rendjét a természeti erőforrások újratermelődése már nem képes követni. Vagyis, a profitorientáltságú erőltetett felhasználás következtében a megújuló, és a nem megújuló természeti erőforrások kimerülőben vannak. Az elapadó természeti erőforrások feletti rendelkezés egyedüli jogát magának vindikáló globális tőke, az atomfegyverekkel megvívott világháború rémétől irtózva, a korábban, a dél-amerikai államokban beüzemelt szociáldarwinizmus társadalom átalakító tapasztalatait vetette be a Szovjetunió felbomlását követő világtörténeti eseménysorozat pillanataiban: nem csak a felbomló Szovjetunióban, hanem a volt, közép-kelet európai szocialista országokban is. A szociáldarwinizmus lényege az adott területen, mesterséges, társadalom visszafejlődést indukáló gazdasági körülmények kialakításával felgyorsított népesség csökkentés. Vagy: miként a szabadpiacon a szabadpiaci versenykörülmények között a gyengébb versenytárs becsődöl, és eltűnik a gazdasági életből, úgy a szabadpiaci körülmények közé beszorított szociális szféra, egy társadalom is elpusztulhat a különböző kvalitású társadalmak erőforrásokért vívott kíméletlen versenyében. Ez, a szociáldarwinista felfogás szerint, nem csak az adott területen levő természeti források konzerválását jelenti a kisebb lakosság természeti erőforrás felhasználása következtében, hanem az elüresedést követően, lehetőséget nyújt más, általuk életképesebbnek kikiáltott társadalmak „élettér” növekedésére is.

Ezek után feltehetjük azt a kérdést, vajon miért állítjuk, hogy a magyar társadalom, tudatán kívül, egy kísérleti „nyúl” szerepét játssza?

Vissza kell tekintenünk a ’80-as évekre, amikor a kádári pártvezetéstől elszakadó, egyre liberálisabb szemléletű pénzügyi vezetés Fekete János, MNB alelnök vezetésével csatlakoztatta az országot a Nemzetközi Valutaalaphoz, és a Világ Bankhoz. Ettől a pillanattól kezdve, a valutaalapi és világbanki ’ajánlásoknak’ megfelelően indulnak be azok a pénzügyi megszorítás-csomagok, amelyek a társadalom szociális szféráját vették elsősorban célba az adósságszolgálat elsődlegességére hivatkozva. Vagyis: Magyarország akkori gazdasági állapotának megfelelő életszínvonalát (és életszínvonal növekedési potenciáját) kellett tudatos pénzügypolitikai eszközökkel csökkenteni. A magyar társadalom, társadalompszichológiai mértékhez mérten is rendkívül gyorsan reagál a rejtetten, kívülről indukált életszínvonalának csökkentésére: túlmunkát vállal és ennek következtében alig néhány év alatt kialakulnak azok a népbetegségek, amelyek a középkorúak idő előtti halálozásához vezetnek: a felvállalt túlmunka okozta stressz következtében: keringési, daganatos elhalálozás, ér– és szívbetegségek, alkoholizmus, öngyilkosság. A jövőt biztosító generációs átörökítés drámaian csökken, elkezdődnek a családok felbomlása, kevesebb gyerek születik, megnő a kivándorlásra ösztökélő hajlam. 1981 óta megközelítőleg 750 ezer fővel csökkent a magyar lakosság száma; a gyerekkorúak 832 ezer fővel vannak kevesebben. A társadalmi státusz átterelődik a pénzben, vagyonban kifejezhető önértékelés birtoklására. Miközben az állam rejtett eladósodottsága egyre nő, s a kamatszivattyú egyre nagyobb és jobb hatásfokkal működik. Németh Miklós, a késő kádári Magyarország utolsó miniszterelnöke pedig 1989 őszén kijelenti, hogy az ország külföldi államadóssága 22 milliárd US$, amiből mindössze 1.5 milliárd US$ a tényleges tőkefelvétel.

A Gorbacsov-i peresztrojka látványos bukását követően Közép-Kelet Európában hihetetlen gyorsasággal, alig egy év alatt megtörténnek az eufórikus hangulatú „bársonyos” forradalmak, s a tervgazdálkodás helyébe a gazdasági bajokat orvosolni hivatott washingtoni megállapodás lép. Bár az u.n. Kerekasztal tárgyalásokon megszövegezett ideiglenes Alkotmányban belefoglalják, hogy Magyarország a szociális piacgazdaság megteremtését tűzi ki társadalompolitikai célul, szinte azonnal elkezdődik a washingtoni megállapodás ellentmondást nem tűrő piaci fegyelmén alapuló (dereguláció, privatizáció, liberalizáció) gazdaságpolitika érvénybe léptetése. Ezt a gazdaságpolitikai ’sokkterápiát’ az akkori közgazdasági réteg szinte teljes egészében felvállalja. Miközben az Antall-kormány önmagát nemzeti-konzervatív értékalapú kormánynak titulálja, a dél-amerikai típusú újkapitalizmus rendszerjellemzői egyre nagyobb, és gyorsított mértékben rögzülnek. Magas munkanélküliség, az állami/társadalmi stratégiai vagyon privatizálása, hazai termelői kapacitások és piac eltűnése, világpiaci árak, nyomott bérek, a multinacionális zárt termelői-összeszerelői üzemek megjelenése, és nem utolsó sorban a kirívó jövedelemegyenlőtlenség, valamint a szegénység és a hajléktalanság. A létbizonytalanságon kívül a lakosságot tovább sokkolja a ’semmiből’ előteremtődött vagyonok látványos keletkezése és a nyílt bűnözés: a prostitúció, a ’lánykereskedelem’, a kábítószerfogyasztás, a ’megélhetési’ bűnözés. Miközben, a vagyon és életbiztonságot szavatoló rendvédelmi és közigazgatási szerveknél jelentős átszervezések, leépítések történnek. Az újkapitalista gazdasági rendszerrel hatalomra jutott neoliberális társadalomfilozófia diadalát üli. A termelő bázisát, piacát, munkahelyét, megélhetését vesztett magyar társadalom riadtan figyel. Nem érti, csak sejti, mi is történik vele. Kiszorult a döntéshozatalból. Mert, ellentétben a környező, volt szocialista országokkal, Magyarországon nem történt meg az előző rendszer haszonélvezőinek, kiszolgálóinak elszámoltatása. Sőt, a késő-kádári hatalom második, harmadik vonalbeli elitje kiegyezik, és maga mellé veszi a hatalomba a Kerekasztal tárgyalásokon prezentált u.n. belső ’ellenzéket’.

Ennek következtében a neoliberális újkapitalista gazdasági és jogállami demokratikus rendben a civil társadalomra többé nincs szükség. Csak négy évenként, amikor retorikai dublőrök ’Isten országának’ eljöttét hirdetik meg, ha a hálás publikum rájuk szavaz. De utána, minden folytatódik a neoliberális társadalomfilozófia zászlóvivői szerint. Az „állam rossz gazda”, csak a piac és a piac képes hathatósan rendbe tenni mindent, orvosolni minden bajt. A ’piac’ viszont mindent beáraz. Alig néhány évvel az eufórikus 1988/89-es évektől, a magyar államadósság felszökik 37 milliárd US$-ra. De: nincs, vagy alig van már termelői kapacitás, másfél millió munkahely hiányzik a nemzetgazdaságból, még a hazai piac is egyre szűkül. A nemzetközi piaci részesedést egyre nagyobb mértékben a betelepedett, zárt, monokulturális termelés körű multinacionális cégek sajátítják ki. Akiknek a magyar nemzetgazdasághoz hozzájárulása kimerül (a magyar tulajdonban levő közép –és kisvállalkozások munkaerő felszívó képességéhez viszonyítva), az alacsony bérért foglalkoztatottak kis létszámú alkalmazásában.

A civil magyar társadalom hoz egy végzetes döntést. Azokhoz fordul, akik eredetileg is előkészítették a talajt a majdnem kész neoliberális újkapitalizmus számára. Az önmagát megreformáltnak feltüntető MSZMP utódpártjának, az MSZP-nek adva bizalmat a kormányzásra. Abban bízva, hogy a hanyatló életszínvonalat csak azok lesznek képesek majd megfordítani, akik, korábban, szakértőkként, ’egész életüket’ a Kádár-korszak életszínvonal növekedés politikájának megteremtésében töltötték. A civil társadalom öncsonkító módon, ismét kiegyezni akart: egy elfogadható életszínvonalért erkölcsileg végleg meghasonlott önmagával. Revideálni akarta 1956-ot, a Rákosi –és a Kádár korszakokat a biztonságos megélhetésért. S a Horn-kormány beemeli maga mellé a magyarországi újkapitalizmus legelszántabb hirdetőjét, a nemzetközi nagytőke egyedüli érdekeit képviselő, kozmopolita SZDSZ-t. Jön Bokros Lajos és a csomagja, amely a lakosság terhére egy óriási arányú jövedelem átcsoportosítást hajt végre a gazdasági és pénzügyi elit részére. A külföldieknek privatizált energetikai, feldolgozóipari, vízipari, pénzügyi stb., stratégiai ágazatok áron alul kelnek el, mintegy 6 milliárd US$ értéken. Majd, Medgyessy pénzügyminiszter és Surányi MNB elnök piacosítja az. u.n. ’belső’ államadósságot, mintegy 2000 milliárd (1997-es) forint értéken. Ami, kikerülve az MNB könyveléséből, a költségvetés piaci alapú, kamatozó államadósságának részévé vált.

A civil magyar társadalom ismét egy rossz döntést hoz. Döntéshozói pozícióba emeli a kormányzati tapasztalatok nélkül rendelkező fiatal demokratákat és a kisgazdákat a már megszilárdult újkapitalista neoliberális gazdasági rendszer keretein belül. Annak reményében, hogy a fiataldemokraták hangoztatott polgári-keresztény Magyarországa valamelyest mérsékeli a neoliberális újkapitalizmus szélsőségeit, másrészt, a kisgazdák (Isten, Haza, Család) beemelésével megindulhat a vidék, a mezőgazdaság feltőkésítése, aminek segítségével a mezőgazdaság felveheti majd a versenyt Magyarország az Európai Unióba belépése után a tőkeerős, Európai Uniós tagországok mezőgazdasági termelőivel.

Az Orbán-Torgyán kormánynak 2000-ig szerencséje volt. Tartott még a világgazdasági konjunktúra, azon belül, elsősorban a nyugat-európai fogyasztói konjunktúra, ahová a magyarországi export mintegy 80%-a irányult. Ezzel is szinten tartva a foglalkoztatottságot. A konjunktúra a megnövekedett államháztartási bevételeket produkálva lehetővé tette a növekvő GDP-hez viszonyított államadósság lassú csökkentését. Mialatt, azonban, a tényleges nemzeti produktum (GNP) visszaszorulása már jelezte, hogy a magyarországi gazdasági és pénzügyi szerkezetben történt eltolódás a külföldi tulajdonú termeltetői, feldolgozóipari, beszállítói, kereskedelmi, banki-hitelező ágazatok felé a Magyarországon megtermelt profitkivitel egyre növekvő állandósulását teszi lehetővé (évi, kb. 30 milliárd US$). Miközben, a megrögzült tőkekiviteli csatornák azok, amelyek megfosztják a kormányzatot minden olyan gazdaság –és pénzügypolitikai eszköztől, amellyel élhet egy esetleges, dekonjunkturális válság esetén. A válság, viszont elég gyorsan megérkezett. Az 1997/98-as ázsiai és orosz pénzügyi válság után a 2000. évhez fűződő számítógépipari és szoftware (IT, information technology) Wall Street-i tőzsdei buborék kipukkanásával. Az Orbán-kormány (Torgyán nélkül, mire a szavazói tömegbázissal rendelkező kisgazdapárt darabokra esett szét) az előremenekülés (rossz) útját választotta. Azt vélelmezték, hogy az idegenforgalomból és a gyógyturizmusból befolyó bevételek nagyságrendben pótolni tudják a 2000. évi tőzsdei válság miatti – átmenetinek vélt dekonjunkturális hatásokat. Ami, gazdasági hatásait nézve, a 2002-es választásokig bizonyíthatja az Orbán-kormány helyes gazdaságpolitikáját a választók felé.

A másik, szintén a választásokat megnyerő szándék, az Európai Unióval megkötött csatlakozási feltételek gyors aláírása volt, Martonyi János külügyminiszter személyében, 2001 decemberében. Ez utóbbi lépés azonban visszaütött. Hamarosan kiderült, hogy a termőföld, bár eladási moratóriumot kötöttek ki, a tőke szabad áramlása c. fejezet be került. Vagyis, a termőföld az eladási moratórium lejárta után ugyanolyan adás-vétel, szabadon forgalmazható tétellé vált, mint maga a tőke/pénz. Azonban a 2001. szeptember 9.-i New York-i kettős torony összeomlása, és a USA ifj. Bush elnökségének meghirdetett világ „terrorizmus” elleni harca romba döntötte az idegenforgalomra és a gyógyturizmusra alapozott, költségvetés-bevétel növelő, gazdaságpolitikai elképzeléseiket. A kisgazda (s tegyük hozzá, a kereszténydemokrata) szavazatok nélkül az Orbán-kormány szavazói bázisa elégtelennek minősült. A MIÉP kiesését üdvözlő FIDESZ (Pokorni) az első fordulót követően megpecsételte a FIDESZ második fordulóban elért teljesítményét. A civil társadalom a rossz kihívásra ismét rossz választ adott. Győzhetett a magyarországi neoliberális újkapitalizmus kozmopolita szárnya, a legfelsőbb vezetői szinten összeolvadt MSZP/SZDSZ, előbb Medgyessy Péterrel az élen, majd egy belső palotaforradalommal, Gyurcsány Ferenccel, 2004-től.

A hazai neoliberális újkapitalizmus a közszféra magánosítására (egészségügy, oktatás) irányuló kísérlete megkezdődhetett.

A civil szféra, a szocialistaliberális kormányzat társadalombiztosítási, egészségügyi, kórház privatizációs kísérletére egy sikeres népszavazás kiírattatásával válaszolt. Egyetlen egy katasztrofális hiba történt a népszavazás tárgyában. A fenti sorokban már utalás történt a civil társadalom gyengeségét és megosztottságát jelentő, a Kádár-korszakból örökölt szociokulturális örökségre. A civil társadalom nem akarta észrevenni a népszavazás két kérdésének ellentmondását. A szocialistaliberális kormányzat mesteri módon összevonta az egész Kárpát-medencére vonatkoztatott nemzeti össztudatot megerősítő állampolgársági javaslatot és a kifejezetten, a magyarországi neoliberális újkapitalizmus egészségügyet magánosítani szándékával. A civil szféra katasztrofális vereséget szenvedett. Elárulta önön hovatartozását. A kormányzat ezt nagyobb győzelemként értékelte, mint az egészségügy privatizálására tett kísérletének elbukását. Ez a győzelmi eufória kitartott a 2006-os országgyűlési választásokig. Sem a parlamenti politikai ellenzék, sem a civil szféra nem volt képes hathatósan ellensúlyozni az előző év december 5.-ét. Függetlenül a később elhangzott választási csalásra utalásoktól, a szocialistaliberális hatalmi formáció ismét kormányzati helyzetbe került.

2006. ősze. Szeptember 17- október 23-ig. A szétforgácsolt civil szerveződések jamboree-ja a Kossuth téren. A látszat szólás– és véleményszabadság teljes körű körbejárása. A célok kitűzése a végrehajtó hatalom megszerzésének szándéka nélkül. S, amikor a hatalom lecsapott, október 23-án, kiderült, a Kossuth tériek csak néhány főből állnak.

A hatalom brutalitása mindenkit megdöbbentett.

A neoliberális újkapitalizmus képviselői elérkezettnek látták az időt, hogy az egészségügy privatizációját keresztülvigyék. Előbb Molnár Lajos, SZDSZ-es egészségügyi miniszter, majd utóda, a szintén SZDSZ-es Horváth Ágnes nevével fémjelezve. Azonban, a civil társadalom látványos összefogásával (a legnagyobb ellenzéki párt, a FIDESZ látványos háttérben maradásával) az „egészségügyi reform” címén történő magánosítási kísérlet, csúfosan megbukott, 2008. márc. 9.-én. S belebukott az SZDSZ is, amely – valószínűsíthetően – garantálta a nemzetközi, s velük szorosan együttműködő hazai tőkeérdekeltségeknek az újabb pénzforrásszerzési lehetőséget. (Az összefüggés ebben az esetben is nyilvánvaló, mint az oktatás területén. A magán egészségügyi pénztárak, magán egészségügyi intézmények, magán gyógyszergyárak szoros munkakapcsolatáról lehet beszélni. Amely kapcsolatrendszerben az állandó bevételen alapuló profithányados biztosítása a döntő. S, amely, magánjellege ellenére, ezer szállal tapad a közpénzen fenntartott Társadalombiztosítási rendszerhez.)

Az SZDSZ erőltetett kilépése a kormányból már előre vetítette a magára hagyott MSZP kormányzat politikai vergődését. Azonban, a civil szféra, egy tényleges forradalom kirobbanása nélkül, a megrögzült neoliberális újkapitalista politikai (és gazdasági) rendszeren belül tehetetlen hathatós politikai támogatás nélkül. Az országgyűlés önmagát legnagyobbá kinőtt pártja, a FIDESZ, pedig a retorikai fordulatokon kívül, mozdulatlan maradt. (A rendszer nem engedi a Parlament épületén kívüli utcai politizálást.) Ez a tehetetlenség látszódik a mai napig.

A balatonöszödi beszéd (2006. május) és a szeptember-október (2006. szeptember 17-október23.) közötti időszakban már látszódtak azok a világ pénzügyi-gazdasági válságjelek, amelyek alig 2 évvel később, a beijingi (pekingi) Olimpia után óriási erővel rázták meg a világbanki– és pénzügyi szervezeteket. Aminek nyitányát a világ addig ötödik legnagyobb kereskedelmi bankjának tartott Lehman Brothers csődje jelentette (2008. szeptember). Kifulladt az USA-ban 2000/2001-ben beindított, az ingatlanpiaci hitelezésen (ingatlanra alapozott olcsó, de eladósodottságot növelő fogyasztási hitel) alapuló, mesterséges kereslet (fogyasztást) élénkítő gazdaságpolitika. Aminek fenntarthatóságát növelte (az állami eladósodással párhuzamosan) az iraki, afganisztáni háborúk hadiipari és hadiszolgáltatás (logisztika) egyre nagyobb mértékű keresletélénkítő hatása a háborúban részt vevő országok gazdaságai számára. (S, hozzátehetjük, többlet keresletként jelentkezett a beijingi (pekingi) Olimpia megrendezésének 40 milliárd US$-ra tehető összege is.) A magyar gazdaság azonban kimaradt az iraki, afganisztáni háborúk indukálta gazdaságösztönző keresleti hullámból. Bár a Gyurcsány-kormány felajánlotta Taszárt (2005) amerikai logisztikai bázisként, Taszár ’hozzájárulása’ a helyi önkormányzati (és állami, költségvetési) bevételek növeléséhez kimerült a helyi lakossági foglalkoztatottságban (WC pucolók, körlettakarítók, konyhai segédszemélyzet). Miközben a Gyurcsány-kormánynak óriási szüksége volt tényleges bevételi forrásra a 2002 után bekövetkező nagy eladósodási hullám miatt. A tényleges befektetések helyett viszont megjelentek a magas és biztos hozamokat realizálni kívánó spekulációs „forró” pénzek. Az MSZP-SZDSZ kormány, 2006. október 23.-a után ezzel az új befektetési lehetőségeket kereső spekulatív tőke hátszéllel (ami, egyben, rövid távon megnövelte a magyar Jegybank valutatartalékát, és biztosította a hitelkamatok visszafizetését) kezdett neki újult erővel a TB részleges, az egészségügy teljes magánosításának első lépcsőjéhez. A bezárt kórházak nagy értékű ingatlanjainak felszabadításával – a későbbiekben – ezeknek eladásával újabb bevételt remélve. (Csak Budapesten: a Szabolcs utcai MÁV kórház, a VII. ker.-i volt BM kórház, a budai Gyermekkórház, vagy a Lipót mezei Elme –és Ideggyógyászati kórház).

Mint említésre került, a 2008. március 9.-i népszavazás derékba törte ezeket a terveket. A ’forró tőke’ pánikszerű gyorsasággal távozott az országból, majd a Lehman Brothers csődje után, Londonból, koncentrált támadást intézett a Gyurcsány-kormány fémjelezte neoliberális pénzügyi –és gazdasági háttérhatalom gazdaságpolitikai döntései által teljesen kiszolgáltatottá vált magyar társadalom ellen: a jegybanki valutatartalékok ellen. A teljes állami csődöt a valutaalapi, világbanki és európai központ-i banki gyorskölcsönnel lehetett csak elkerülni.

Hogy pontosan lássuk a kialakult helyzetet: a költségvetési adósság 18104 milliárd forint (58.025 milliárd €; 84.60 US$), amibe nem tartozik bele az önkormányzati, vállalati és lakossági adósság. A pénzügyi –és gazdasági világválság következtében a korábban megtelepült multinacionális cégek vagy teljesen beszüntetették magyarországi termelésüket, vagy, csökkentik azt, növelve a munkanélküliséget. A növekvő munkanélküliség csökkenti a belső keresletet, ami már kihat a kizárólag magyar piacra termelő és szolgáltatásokat végző vállalkozásokra is. A hitel teljes elapadása már jelentkezik a vállalkozói csődök számának megugrásában. Különösen veszélyesek a banki hitel ingatlanpiaci tartozások következtében előállt lakossági nem fizetési képesség növekedése, ami a külföldi valutákban (elsősorban svájci frankban) eladósodottakat érinti. És, a magyar gazdaság kettős szerkezete miatt, az euro elszámolású cégek a magyar lakosságra hárítják át az árfolyam ingadozásból származó veszteségeiket. Itt bosszulja meg magát a tavaly, 2008 elején meghozott és elhibázott pénzügypolitikai döntés, a nemzeti valutánk, a forint lebegtetéséről. A magyar társadalom, a civil szféra teljesen kiszolgáltatottá vált a külföldi spekulánsoknak.A 20. évébe lépő magyarországi újkapitalizmus megbukott. Ez az újkapitalizmus egy, a parlamentbe zárt politikai demokrácia, társadalmi rendszere (nem csak gazdasága, hanem kultúrája is) pedig a külföldi, nemzetközi tőke által irányított és ellenőrzött, elavult szemléletű, provinciális, félperifériás kapitalizmus keretein belül létezik. A rendszerváltás idején, a felülről megszervezett pártjai, az első országgyűlési választáson győztes MDF és SZDSZ a kiesés küszöbén áll, a Független Kisgazdapárt, valamint az MDF-ből kiszakadt, 2008-ban mandátumhoz jutott MIÉP kiesett. A KDNP csak „utazótársa” a fiataldemokratáknak, a FIDESZ-nek, míg az MSZMP utódpártja, az MSZP, létezésének egyik legnehezebb időszakát éli át. A politikai hatalom érdekérvényesítő képessége, hatékonysága rendkívül gyenge. Közel két évtized elmúlt egy öncélú többpártrendszer felépítésére, a polgári demokrácia jogállamiságának nevében. Azonban, a többpártrendszer fogalma sem takarja el azt a tényt, hogy a pártok taglétszáma kicsi (a parlamenti pártok össztaglétszáma kb. 50 ezer főben meghatározható), ami felerősíti a kontraszelekciót, és az érdekképviselet befolyásolhatóságát is. A kontraszelekció következtében a külföldi érdekképviseleti ráhatások sokkal erőteljesebbek, mint egy nagy létszámú párt esetében. A munkavállalói oldalon is megfigyelhető a szakszervezeti mozgalom érdekérvényesítő képességének hiánya, különösen a magánvállalkozói (magyar és leginkább a külföldi tulajdonosi) szférában. A tényleges érdekképviselet hiánya miatt fordulhatott elő, hogy alig 20 év alatt egy társadalom ilyen gyorsan kettészakadt, és kialakulhatott a lakosság egy harmadát is kitevő leszakadt, önmagába zárkózó réteg, amelyet szinte már nem lehet visszaemelni a társadalmi vérkeringésbe. Ez a réteg – átlagban – a létminimum alatt él. A maradék kétharmadon belül is jelentősek a jövedelmi különbségek, ami a jövedelemszinttel összefüggő minőségi táplálkozás kérdését is felveti. A leszakadt alsó egyharmaddal összehasonlítva a táplálkozás kérdése pedig megfoghatatlan. A reálkeresetek kb. 60%-ban elmaradnak a termelésben realizált értékhez képest, miközben termelékenységi szint megközelíti, ill. majdnem azonos a nyugati termelékenységi szinthez. A belső társadalmi kifosztás mértéke egyre nagyobb.

A civil szféra, gyakorlatilag képviselet nélkül van.

Az előző oldalakon vázolt körülmények között érte Magyarországot a világpénzügyi –és gazdasági válság. Ennek a válságnak kivédése a civil szféra vállaira hárul. A feladat, amit rendkívül gyorsan és minden területre kiterjedően kell megoldani, egy olyan, immáron humánusabb kapitalizmus és a tömegérdekeket jobban képviselő politikai rendszer kialakításának megvalósítása kell, hogy jelentsen, amely képes saját sorsát hathatósan irányítani. A jelenlegi parlamenti pártok tartalékai kimerültek. Magyarországon eljött az idő a magyar társadalom többségét, ezzel majdnem az egész nemzet érdekét képviselni akaró tömegszervezet kialakítására. Ebben a szervezetben tömörülnie kell a hazafias tőkés rétegnek, amely elismeri, hogy a magyar társadalom, jelenlegi kondíciójában nem képes a XXI. sz. kihívásainak megfelelni, a kisvállalkozói rétegnek, amely szinte kiszorul a hazai piacról és a túladóztatás terhe alatt senyved, az alkalmazotti rétegnek, amely retteg a várható nincstelenséget jelentő munkanélküliségnek, és a kistelepülések lakossága, mely egyre inkább szociálisan és mentálisan elszigetelődik a fejlettebb településektől. S nem utolsó sorban, ehhez a szervezethez kell csatlakoznia a hazafias szellemi rétegnek, amely ennek a nemzetnek a sorsáért aggódik. Ez az egyetlen egyesülési forma az utolsó lehetőség, hogy a magyar társadalom megvédje magát a világrecesszió hatásaitól, vagy legalább mérsékelje azt, s egy 5-10 éves kurzus alatt megcélozza a jelenlegi cseh/lengyel életminőségi szintet.

A mai magyar kormányzó réteg alkalmas-e kivezetni az országot a szociális válságból?

Nem. Lehetnek hasznos tagjai, de az egész réteg, erkölcse és közszelleme miatt jövőnk legnagyobb akadálya. Ez a réteg megtanulta az uralkodás tudományát, de nincs jövőképe. Jövőtlenné tette politikánkat, s túlságosan megtanulta ahhoz a hatalom élvezetét, hogy önuralomra példát szolgáltasson.

Csontos Gábor, politológus

Megjelent: Eduardo Rózsa-Flores blogján

Dikta-Túra

Március 15-én ünnep volt. Persze nem nekünk, mert kinek is jó egy olyan ünnep, ahol Darth Vader-ek százai matatnak ötpercenként a táskákban, instruálják, destruálják, obstruálják és menstruálják, az ünnepelni kívánó - amúgy fölöttébb elégedetlen - népet.

Ha valakik ezt jónak vélik, azok csak a hülyék, a mazochisták és/vagy liberál-bolsevikok lehetnek. D. Gábort is ketrecek mögül bambulták a szimpatizáns emberszabásúak. Kormányunk még a sajátjaikkal sem kivételez. Micsoda kirekesztés is volna, ha a jobbikosok kapnának kordont, a libsik pedig nem. Egy polgár sem szenvedhet hiányt, mindenkinek éreznie kell a törődést. Ez utóbbiakat vannak akik élvezik és elégedettek velük. Legalábbis erről tesz tanúbizonyságot egy tegnapi vita, ahol is az hangzott el, hogy "ez a törvény, ezt kell betartani, ha pedig nem tetszik, akkor ne menj oda" - világos nemde?

De hagyjuk a perverz, mazochista, hatalomhű emberszabásúakat, fecséreltünk már rájuk elég szót, többet is mint amit megérdemeltek.

Majomparádé

Beszéljünk inkább arról, hogy Magyarországon nincs diktatúra... Még.

Elnyomás viszont van, melynek egyre inkább bontakoznak kifelé diktatórikus elemei. Sajtószabadság korlátozása, kettős mérce balra, kordonok, szabadságjogok korlátozása, démonizálás, megbélyegzés, kirekesztés, a nép negligálása. Mindez a pillanatnyilag is regnáló hatalom részéről, irányából.
Ergo: egyenes úton haladunk a diktatúra irányába.
Az ok: hatalomféltés

Ez az következménye annak Gy. Ferenc és leendő rabtársai minden lehetséges módszert megragadnak annak érdekében, hogy kussban tartsák az embereket. Vox populi vox Dei! - A nép szava Isten szava, szól a bölcs mondás, de tekintve, hogy szeretett vezéreink nem ismernek sem Istent, sem embert, így jönnek a jól bevált, korábi évtizedekből már ismert megoldások, módszerek: Kordonok, tapizás, motozás és egyéb szexuális zaklatások, életveszélyes fegyverek elkobzása, így cumis üvegbe palackozott anyatej, narancs, alma és más hasonlók, illetőleg a sajtószabadság korlátozása, kettős mérce alkalmazása balra, kordonok felállítása, szabadságjogok korlátozása, démonizálás, megbélyegzés, fasisztázás, kirekesztés, a nép negligálása. A kormány pediglen látva önnön vesztét, vergődik.
A folyó események magyarázata pedig: "A hatalom elpusztítja önmagát és mindazokat, akik visszaéltek vele, akik kihasználták, és akik félreértették."

Teendő: "A saját életetekben őrizzétek meg a dolgok egyszerűségét!" "Tudatotok jelentős része jelenleg rengeteg részlet kezelésével van elfoglalva. Azt kérném, hogy vegyétek szemügyre az életetekben lévő összes dolgot: szükségesek vagy sem? Itt most nem csak a fizikai dolgokról beszélek, hanem a mentálisakról is, a hiedelmeitekről, az életetekben szereplő összes dologról. Tényleg szükségesek? Valóban szolgálnak téged?"

Miután ezen bölcseleteket okosan végiggondoltuk, töröljük ki agyunkból a belénk vert életképtelen liberális és P.C. dogmákat, s tántorodjunk vissza, teljes büszkeségben a pre-hisztorikus énünkhöz.

Az új világ képe igen kívánatos és tetszetős. De meggyőződésem, hogy nincs szükség az elmére. Arra sem, hogy gondolatok keringjenek benne, mert annál sokkal, de sokkal több a mi népünk. Világvége helyeződött konkrét kilátásba, és ezzel egyetemben jó mélyen egy szebb, jobb és természetesebb világ elvehetetlen reménye. Ugyan ki hitte el 1848-ban, vagy 1956-ban, hogy az ember számára - aki a maga vágyait kiégetni született, és aki alapból képes a szeretet csodájára - örökké fenntartható lesz az "erősebb kutya baszik" hozzáálláson alapuló világrendszer? Ki volt az a naív, szolgalelkű állat, aki az hitte, hogy a gonoszak, a lelketlenek, a rosszak lesznek itten örökre a górék? Vagy ki hitte, hogy egyáltalán szükség van górékra? Valamennyien tudták, hogy borulni fog. Most borul. Nem majd, nem később – MOST! És ezt mi is tudjuk. Erről beszélnek a kocsmában elégedetlenkedve.

Most még békés az ominózus kocsma. De nem eléggé! Még fel kell perzselődnie párszor, hogy valóban békéssé váljon... Aktuális kérdés, hogy "Mi lesz ezeken az utcákon?", "Mi lesz a városokban?", "Mi lesz ez után?" Senki nem tudja.
Várni kell, nem lehet elmenni. Emberek között kell maradni, "készen kell állni". Velük kell lenni. A kerítés pedig: a hatalom hatalomvágya. Az emberek dolgoznak, iskolába járnak, remélve, hogy kapnak némi alamizsnát, hogy azt aztán elkölthessék. Ez afféle megalkuvás a hatalommal, olyan, mint a Trabant, balatoni nyaraló és a 3,60-as kenyér. Ha kussolsz, nem bánt a hatalom. Ha lázadsz, akkor kapsz a pofádra. A pénzed pedig költsd. És tényleg ezt kell tenni. Utazzunk, együnk jókat, fordítsuk a pénzt magunkra. Az élményekkel nyerhet még a legtöbbet rajta az ember. De gyorsanhamar. Mert maholnap már nem lesz mivel utazni, étterembe járni... a hatalom megalomániája kicsúcsosodik, a nép méginkább sarokba szorul és jön a vízözön.

Aztán a "Szép Új Világ"... Helyesebben régi-új. Mert az ember olyan sok szépet létrehozott azért. A jó emberek (mert az ember jó, csak a hatalom rossz) eleddig mindig felhasználták és kiverekedték a lehetőségeiket, hogy csodás, szeretetből fakadó, tisztességes dolgokat alkossanak. Nézzük meg őstörténetünket, tekintsünk vissza őseink szellemiségére, nézzünk magunkba. Még a rossz is jó szándékkal indul. És a jó nem veszhet el.

A helyzet megoldása pedig ránk var, ez a mi feladatunk, helyettünk nem fogja megtenni senki.

Kérem tisztelettel, a helyzet nyilvánvaló, diktatúra van kibontakozóban. Ha jó a helyzetfelismerő képességem, akkor ennél nyilvánvalóbb jele ennek az állításnak csak a statárium bevezetése lehet a későbbiekben. Így március 15-e elmúltával talán jogos lenne végre feltenni magunknak 161 évvel ezelőtti kérdést: "Rabok legyünk, vagy szabadok?"

Nos ez a kérdés, úgyhogy marha jó lenne, ha végre választanánk. Gyorsan, keményen, expeditíven.

(fotó: index)

Teremtsünk divatot